|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP KB - szovjet sajtó
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. április 14. péntek (MTI-tud.) - A csapat kisebb, de cselekvőképesebb - így idézi a Pravda pénteki száma Grósz Károlyt az MSZMP Politikai Bizottságának átalakításáról. A központi szovjet lapok közül többen is beszámoltak az MSZMP Központi Bizottságának szerdai üléséről. Több orgánum a TASZSZ hírügynökségnek a személyi változásokról szóló beszámolóját közölték le, de a Pravda és az Izvesztyija saját budapesti tudósítása átfogóbb összefüggéseket is felvillant.
A Pravda ismerteti Grósz Károlynak a Népszabadságban megjelent interjúját, kiemelve belőle, hogy a tavalyi pártértekezet óta eltelt időben a hosszú távra szóló pártprogram hiánya nehézségeket okozott a párttagok egy bizonyos körében. Emiatt volt szükség az eddig elértek ,,leltározására,, és a közeli jövő teendőinek kijelölésére. Az Izvesztyija - amelynek budapesti tudósítói jelentését a moszkvai szerkesztőség archívumából hozzáfűzött személyi adatokkal tették teljesebbé - azt hangsúlyozza, hogy a személyi, szervezeti kérdéseket a politikai refdorm megvalósítása érdekében folytatott párttevékenység összefüggésében vitatták meg. Az elhangzottakból a lap kiemeli, hogy a párt vezető szervei tavaly május óta követtek el bizonyos hibákat. A mai helyzet - folytatódik a tudósítás - minden korábbinál jobban megköveteli a vezetés egységét. A szovjet tanácsok lapja emlékeztet rá, hogy az utóbbi időben a világsajtó mekkora figyelmet szentel Pozsgay Imrének, majd idézi az államminiszternek a Die Pressében megjelent szavait, amelyek szerint ,,ha az MSZMP-t elhagyja a tradicionalista, a fundamentalista és a sztálinista szárny, akkor a párt európai, demokratikus párttá válhat, amely számára a szocializtmus elsősorban demokráciát, megfelelő társadalompolitikát és programot, egyéni szabadságot jelent,,. A személyi változások közül külön foglalkozik az Izvesztyija Vastagh Pál PB-taggá választásával, megjegyezve, hogy az ülésig még a központi bizottságnak sem volt tagja a Csongrád megyei első titkár, aki tavaly ,,meggyőző sikert aratott a helyi ,nomenklatúra, képviselői fölött,,, s így vált első titkárrá,,. Az Izvesztyija tudósítása végén megemlíti Kádár Jánosnak saját egészségi állapotáról elmondott szavait is. +++
1989. április 14., péntek 16:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|