|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Március 15-i megemlékezések Ausztriában
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósitója jelenti:
Bécs, 1989. március 15. szerda (MTI-tud) - Március 15. alkalmából több ünnepi megemlékezés volt Ausztriában.
Szerdán délelőtt az osztrák fővárosban Nagy János bécsi magyar nagykövet és a nagykövetség munkatársai koszorút helyeztek el a Széchenyi István herrengassei szülőházának falán lévő emléktáblánál. Ugyancsak megkoszorúzták Bécs Döbling kerületében, az egykori elmegyógyintézet kertjében lévő Széchenyi-emléktáblát is, amely azt örökítette meg, hogy a nagy magyar reformpolitikus ebben az épületben lakott 1848. szeptembertől haláláig, 1860 áprilisáig. A bécsi magyar diplomáciai képviselet küldöttsége - élén a nagykövettel - a koradélutáni órákban részt vett a határmenti Nickelsdorf központjában, a Kossuth emléktáblánál tartott koszorúzási ünnepségen. Az 1908-ban a község lakossága által létesített nagyméretű tábla azt hírdeti, hogy 1848 októberében a Kossuth vezette honvédelmi bizottmány a közeli plébániaépületben működött, s itt határozta el: a forradalmi hadsereg Ausztria határát átlépve segítséget nyújt a bécsi felkelőknek. Az ünnepségen megjelentek a burgenlandi tartományi kormányzat és a helyi hatóságok képviselői is. Az 1848-as magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából Bécsben, a Collegium Hungaricum székházának színháztermében ünnepséget rendezett az ausztriai magyar független kultúregyesületek csúcsszerve, amely az országban élő magyar emigránsok jelentős részét egyesíti az anyanyelvű művelődés előmozdítására. Az ünnepségen méltatták március 15. jelentőségét, és azt, hogy ez a nap Magyarországon ismét pirosbetűs ünnep lett. A műsorban a bécsi magyar tánccsoport és több neves budapesti művész lépett fel a csaknem 500 főnyi közönség előtt, amelynek soraiban ott volt Nagy János nagykövet és az osztrák fővárosban dolgozó magyarok kolóniájának számos más tagja is. +++
1989. március 15., szerda 16:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|