|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Regionális ujságíró szervezet a Dél-Dunántúlon
|
1989. március 14., kedd - Megalakult a Magyar Ujságírók Dél-Dunántúli Szervezete. Négy megye kétszáznál több zsurnalisztáját tömöríti, s tagjai a megyei és üzemi lapok, folyóiratok ujságírói, a Magyar Rádió és Televizió körzeti és városi studióinak munkatársai, valamint a Magyar Távirati Iroda Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyei tudósítói.
A szervezet célja a helyi nyilvánosság és szakmai-politikai érdekvédelem szolgálata, az ujságírók tájékozódását, a régión belüli és a régiók közti tapasztalatcserét segítő helyi rendezvények szervezése. A MUOSZ szakosztályi programjaihoz az országos rendezvények házigazdájaként és saját kezdeményezésű programokkal kiván kapcsolódni a szervezet. A három határ menti megyében kialakult nemzetközi kapcsolatok ápolását és erősítését ugyancsak feladatának tekinti. Saját forrásaiból teremt lehetőséget helyi ösztöndijak és pályázatok meghirdetésére, s az újságírók továbbképzését a régió felsőfokú intézményeiben meglevő szellemi értékekre alapozva, helyben igyekszik megszervezni. A Magyar Ujságírók Dél-Dunántúli Szervezetének vezetőségét a MUOSZ-nak a jövőben is önálló megyei csoportjainak vezetői alkotják. A szeptemberi MUOSZ közgyűléséig ideiglenesen Lukács Józsefet, a Zalai Hírlap ujságíróját bízták meg az elnöki poszt betöltésével, a titkári tisztet pedig Gárdonyi Tamás, a pécsi Dunántúli Napló munkatársa látja el. (MTI)
1989. március 13., hétfő 22:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|