|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Volt román vezetők nyílt levele a BBC-ben Ceausescuhoz (1.rész)
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. március 11. szombat (MTI-tud) - A Román Kommunista Párt hat volt vezető tagja nyílt levelet intézett Nicolae Ceausescu elnökhöz. A párt vezetőjét és a Román Népköztársaság államfőjét a szocializmus lejáratásával és az ország gazdaságának tönkretételével vádolják. Az aláírók megállapítják, hogy a helsinki záródokumentum előírásainak megszegése miatt Románia teljesen elszigetelődött a nemzetközi közösségtől. Követelik az alkotmányos garanciák helyreállítását és felszólítják Ceausescu elnököt a falurombolási program feladására.
,,A németek, a magyarok és zsidók tömeges emigrálásának már a puszta ténye is tanúsítja, hogy a kényszerasszimilálás politikáját fel kell adni,, - hangoztatják a levélírók. A BBC rádió világhírszolgálata szombaton ismertette a nyílt levelet, amelynek aláírói között van a Román Kommunista Párt Politikai Bizottságának két volt tagja, Gheorghe Apostol és Alexandru Birladcau, továbbá Cornel Manescu volt külügyminiszter. Aláírta a levelet Constantin Parvulescu, a Román Kommunista Párt egyik alapító tagja is. A BBC kelet-európai tudósítója szerint a most közzétett nyílt levél az eddigi legfajsúlyosabb támadás, amely Ceausescu elnököt valaha is érte azóta, hogy a hatvanas évek közepén a párt élére került. Gheorghe Apostol, a román szakszervezeti szövetség egykori vezetője, az ötvenes évek közepén a párt első titkára is volt. Egy további aláíró, Silviu Brucan professzor, egy időben a Scinteia főszerkesztője, majd Románia ENSZ-nagykövete volt, aki a közelmúltban önállóan is tiltakozott a romániai elnyomás miatt. Az aláírók szerint Romániában ,,gyakorlatilag felfüggesztették az alkotmányt,,. A román államfőt azzal vádolják, hogy ,,semmibe veszi és megsérti az alapvető emberi jogokat,,. Kiváltképpen élesen bírálják a többezer falu lerombolását előirányzó ,,szisztematizálási,, programot. Nyílt levelük vonatkozó passzusaiban ezt írják: ,,A tervezés többé már nem működik a román gazdaságban. A Politikai Végrehajtó Bizottság ülései a múlt felé tekintenek: a munkásokat arra buzdítják, hogy hozzák be az előző évi, az előző félévi vagy az előző havi tervlemaradásokat, közben egyre több gyár szenved nyersanyag-, energia-, vagy piachiányban. (folyt.)
1989. március 11., szombat 19:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|