|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Zajkov - többpártrendszer
|
Barta György, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. március 11. szombat (MTI-tud) - A többpártrendszer szovjetunióbeli bevezetése ellen érvelt hétvégi választási beszédében Lev Zajkov. Az SZKP KB PB tagja, a KB titkára, a moszkvai városi pártbizottság első titkára Moszkva párt- és társadalmi szervezeteinek képviselői előtt kijelentette, hogy egyfajta divat lett a szovjet közéletben a többpártrendszerről elmélkedni. Ez szerinte csak hátráltatja az átalakítást.
Lev Zajkov kifejtette: most az a legfontosabb, hogy ne lépjünk vissza a peresztrojka kitűzött céljaitól. El kell mélyíteni a gazdaság rendbehozatalának folyamatát, minden szovjet ember társadalmi aktivitását az alkotó tevékenység medrébe kell terelni - hangsúlyozta. A moszkvai pártbizottság első titkára szerint a Szovjetuniónak nem a többpártrendszerről folytatott vitákra, hanem a peresztrojka elvein alapuló társadalmi konszolidációra van szüksége. Mint mondta, ehhez egyesíteni kell az erőfeszítéseket, hogy az átalakításért folyó harc legfontosabb terepszakaszain áttörést lehessen elérni. A politikai élet demokratizálását Lev Zajkov - mint beszédéből kitűnt - a nyilvánosság bővítésével, a tanácsok szerepének növelésével, a szocialista jogállam eszméinek védelmezésével és valóra váltásával, a társadalmi igazságosság figyelembe vételével tartja megvalósíthatónak. Érvei között szerepelt az a megfogalmazás is, hogy a többpártrendszer önmagában még nem garanciája a demokratikus társadalomnak. Sok olyan ország van, ahol számos párt létezik, ám az adott politikai struktúra meghatározott osztályérdekeket szolgál - mondta. Kitért azok tevékenységére is, akik türelmetlenek, elégedetlenek a peresztrojka ütemével. Egyáltalán nem válik közös ügyünk javára ennek az úgynevezett avantgardnak a tevékenysége - vélekedett. Hozzáfűzte, hogy szerinte ezek balos, utópikus nézeteit jórészt személyes ambíció és kalandorság táplálja. - Az átalakítást kihasználva, ügyesen zsonglőrködve a peresztrojka terminológiájával, olcsó népszerűséget próbálnak szerezni - vélekedett Zajkov.+++
1989. március 11., szombat 18:49
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|