|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Iszlám Konferencia Szervezete
|
Rijád, Kairó, 1989. március 11. szombat ((MTI-AFP/TASZSZ) - A szaudi fővárosban szombaton összeültek az Iszlám Konferencia Szervezete (ICO) külügyminiszteri tanácskozását előkészítő szakértők, hogy összeállítsák a fórum napirendjét. Az előkészítő munkában egy iráni külügyi delegáció is részt vesz.
A MENA egyiptomi hírügynökség szerint a hétfőn kezdődő tanácskozáson az iszlám országok diplomáciájának vezetői állást foglalnak majd az arab-izraeli konfliktus rendezésére hivatott nemzetközi konferencia összehívása mellett. A résztvevők áttekintik az Irán és Irak közötti béketárgyalások fejleményeit, a libanoni és az afgán helyzetet, a Rushdie-ügy tükrében megvizsgálják a világ különböző országaiban élő muzulmánok helyzetét. Az Iszlám Konferencia Szervezetének külügyminiszterei várhatóan közös álláspontot alakítanak ki a dél-afrikai rendszer faji elkülönítési rendszerével szemben, valamint a namíbiai rendezés kérdésében. Az AFP francia hírügynökség szombaton megerősítette egy nappal korábbi hírét, amely szerint egy iráni - külügyminisztériumi - delegáció is Rijádban tartózkodik, és részt vesz a tanácskozás előkészítésében. Első alkalommal jár Szaud-Arábiában iráni küldöttség azóta, hogy tavaly árpilisban - Rijád kezdeményezésére - megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok a két ország között (Szaud-Arábia egy, saját objektumait ért merényletsorozatért Iránt okolta). Teherán októberben távol maradt az ICO tájékoztatási minisztereinek a szaud-arábiai Dzsiddában rendezett tanácskozásáról, most azonban hajlandó részt venni a külügyminiszteri találkozón. ++++
1989. március 11., szombat 14:22
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|