|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - nszk-sajtóvisszhang (2.rész)
|
A Frankfurter Allgemeine Zeitung ,,Magyarország nem kívánja másolni a nyugatot,, cím alatt számol be Németh Miklós beszédéről. Az idegen modell követése már eddig is tragikus hibákra vezetett, a nyugati tapasztalatok azonban mindenképpen értékesek azok számára, akik el akarják kerülni a hibákat és tévutakat - ismerteti a tekintélyes lap Németh Miklós szavait. A lap - a Stuttgarter Zeitunghoz hasonlóan - ugyancsak terjedelmes tudósítást szentel a genfi Emberi Jogok Bizottsága ülésének, amelyen elmarasztalták Romániát. A ZDF, az NSZK legnagyobb tévéállomása péntek este riportot sugárzott Magyarországról, s ebben elsősorban a Szociáldemokrata Párt újjáalakulásának körülményeit mutatta be. Az igényes, sokoldalú tudósítás a magyarországi megújulás folyamatában megemlékezett az alkotmány reformjáról, az új nemzeti címer tervéről, majd ismertette a múlt feltárásával foglalkozó könyvek kiadását. Ezzel összefüggésben ismertette az egykori hírhedt recski kényszermunkatábor létrehozásának körülményeit, és kitért a tábor és foglyai történetét feldolgozó dokumentumfilmre. A nyugatnémet tévé műsorában egyben megszólalt a tábor néhány volt foglya, beszámolva szenvedéseiről, a Rákosi-korszak jogsértéseiről.+++
1989. március 11., szombat 12:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|