|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP KB ülése - Szóvivői (28. rész)
|
Berecz János, a Központi Bizottság titkára az ülésen elhangzottakkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy éles vita alakult ki a cselekvési program jellege körül. Mint mondotta: a demonstratív kongresszusok ideje lejárt, az MSZMP-nek az új helyzethez kell igazodnia. A hosszabb távú pártprogram még nem készült el, a párttagság azonban joggal várja el, hogy az MSZMP tisztázza a múlthoz, a szocializmushoz való viszonyát, fogalmazza meg a gazdasági, társadalmi értékeket. Az ülésen felmerült az a kérdés is, hogy reálisak-e a kitűzött konkrét célok. A Központi Bizottság titkára kifejtette: az MSZMP csak úgy őrizheti meg hitelét, ha nemcsak programadó, hanem egyben értékteremtő párt is lesz, s megvalósítható feladatokra vállalkozik. A vitában felvetődött az a kérdés is, hogy milyen párt legyen az MSZMP? Egyetértés alakult ki abban, hogy egyesült párt, reformpárt és politikai programpárt legyen, amely a demokratikus szocializmus megteremtését deklarálva a jogállamiság, a többpártrendszer, a demokratikus közélet kialakítását, a gazdasági megújulást és a nemzeti összefogást támogatja. A Központi Bizottság ülésén úgy döntöttek, hogy a következő ülésen foglalkoznak a sajtószabadságról szóló törvénytervezettel, a párt sajtópolitikájával. Kérdésekre válaszolva Berecz János kiemelte: amennyiben az Országgyűlés megalkotja a párttörvényt, a választójogi törvény milyenségére, a választókerületek kijelölésére már nem egyedül az MSZMP tesz, tehet javaslatot. Ezért elképzelhető, hogy a területi elvhez kötődő, illetve a listás választás kombinációjára kerül sor 1990-ben, az országgyűlési képviselők választásakor. A hatalom megosztás alkotmányos garanciái elsősorban az alkotmányban fektethetők le, de a választójogi törvény és a párttörvény is módot ad majd arra, hogy az Országgyűlésben megjelenjen az ellenzék és a különböző politikai szervezetek megegyezéses alapon vegyenek részt a hatalom gyakorlásában. Az, hogy az MSZMP a demokratikus szocializmus kifejezést választotta, nem jelenti azt: a szocialista internacionálé programjában kialakított tartalmat elégségesnek tekinti. A különböző tulajdonformák egyenjogú megjelenése mellett a társadalmi, közösségi tulajdon dominanciáját hangsúlyozza az MSZMP és a tervgazdálkodás bevált elemeit is meg kívánja tartani. Történelmi tény, hogy az MSZMP egyesült párt. Ideológiát az újjászerveződött szociáldemokrata pártnak kell kialakítania és majd elválik, hogy ez mekkora támogatást élvez a tömegek részéről. (folyt.köv.)
1989. március 7., kedd 20:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|