|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Magyarország - lengyel lapok
|
Zsebesi zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1989. február 10. péntek (MTI-tud) - Változatlanul a lengyel lapok első oldalán szerepelnek a magyarországi események. A lengyel kormány lapja, a Rzeczpospolita pénteki száma az MSZMP KB ülése elé írt cikkében úgy vélekedik, hogy nem csak a párt tagjai, de az egész magyar társadalom nagy érdeklődéssel tekintenek a Központi Bizottságban várható állásfoglalások elé, választ várnak számos vitás kérdésre, abban reménykednek: az ülés hozzá fog járulni a pártegység erősítéséhez, a gazdasági és társadalmi feszültségek enyhüléséhez.
Az MSZMP KB - állapítja meg a cikk - ,,mindenekelőtt nehéz gazdasági körülmények között ül össze, akkor, amikor romlanak az életkörülmények, csökken a dolgozók reálbére és a KB-t megelőző napokban számos munkástiltakozás, sztrájkfenyegetőzés is volt. A magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa a tavalyi megállapodás felmondásával fenyeget, mivel az árak már eddig az ott rögzítettnél gyorsabban emelkedtek,,. Emlékeztet a Rzeczpospolita az 1956. megítélése körül kialakult nézeteltérésre a párt legfelsőbb vezetésén belül, és úgy vélekedik, hogy ez a kérdés változatlanul nagy indulatokat vált ki Magyarországon, de ettől függetlenül is egyre többen hangoztatják, hogy a tavaly májusi pártértekezlet óta eltelt időt nem sikerült úgy kihasználni, ahogyan kellett volna. Nagy terjedelemben foglalkozik a magyar helyzettel a Zycie Warszawy című lengyel lap is, amely szerint a magyarok többsége zavarodottan szemléli a magyar belpolitika egyre tarkább eseményeit, megrőkönyödéssel figyeli a politikai vezetők egymásnak ellentmondó nyilatkozatait, és immár nem tudja: kinek higgyen. Ez a lap is emlékeztet Pozsgay Imre 1956-ra vonatkozó kijelentésére és arra, milyen ,,éles riposztot,, váltott ez ki Grósz Károly és Németh Miklós részéről. A cikk emlékeztet azokra a magyar közvéleménykutatási eredményekre, amelyek szerint 1985-ben még a megkérdezettek 66 százaléka nézett bizalommal a jövőbe, ezzel szemben a tavalyi év végén már csak 29 százalék.+++
1989. február 10., péntek 13:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|