|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács - Szóvivői (6. rész)
|
A szabálysértési eljárás elveinek változtatásával kapcsolatos kérdésre (Képes Hét) felelve a szóvivő hangsúlyozta: a szabálysértések közül átminősítenek olyan súlyú intézkedéseket, amelyek voltaképpen a büntetőjog körébe tartoznak, és ezekben az ügyekben már bíróság fog ítéletet hozni. Azt is a bíróságok ellenőrzése alá kívánják helyezni, amikor a pénzbírság elzárásra való átváltásáról van szó. A kormány törekvése az, hogy megfeleljen a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányából fakadó követelményeknek. A Bécs-Budapest Világkiállítás megrendezésével kapcsolatos kérdésre (Mai Nap) válaszolva Marosán György elmondta: ha az ország vállalja, hogy önmagát felülmúlva fog dolgozni, akkor egy ilyen világkiállítás megrendezése, az ebben való részvétel a magyar gazdaság számára semmivel sem pótolható húzóerőt jelent. Ha viszont részt veszünk ebben a vállalkozásban, de nem vagyunk képesek a teljesítményünket növelni, az minden bizonnyal gazdasági összeomláshoz vezethet. Az országgyűlésre és egyáltalán a magyar társadalomra tartozik az, hogy eldöntse, vállalja-e ezt a kockázatot. A Népszava munkatársa a társadalmi szervezetek gazdálkodásának szabályozásáról kért bővebb tájékoztatást. A kormányszóvivő válaszában kifejtette: a Pénzügyminisztérium rendelete mindenekelőtt azt az alapelvet tekinti fontosnak, hogy a társadalmi szervezeteknél a pénz felhasználását és ennek ellenőrzését minél egyszerűbb szabályok határozzák meg, másrészt pedig azt, hogy minél kevesebb legyen a közvetlen felsőbb szintű előírás. Tehát nem lesz arról szó, hogy bürokratikus szabályokat fognak megalkotni, sőt arra törekszenek: az adott társadalmi szervezet elképzelései érvényesüljenek az általa létrehozott gazdasági vállalkozás szabályozásában. (MTI)
1989. február 9., csütörtök 18:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|