|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Nyolcvan-száz hajó várakozik - a felső dunai gázlók és jövőjük (1. rész)
|
1989. február 9., csütörtök - Kevés a víz a Duna medrében, Budapestnél mindössze 172 centiméter a vízállás. Az apadás miatt elvékonyodott a meder aljának sóder- és sziklazátonyait takaró vízréteg. Így a folyó magyar szakaszán 14 helyen keletkezett gázló és hajóút-szűkület, ebből 13 akadály Rajka és Nagymaros között nehezíti a víziközlekedést. Különösen nagy gondot okoz a gázló Dunakilitinél, ahol mindössze 150 centiméter a hajózható vízmélység. Emiatt január utolsó napjaiban négy hajó, illetve uszály - az osztrák Karrera, a román Giurgiu, a csehszlovák Zsitva és a szovjet Jaroszláv hajó - fennakadt a sóderzátonyon, s az osztrák vízijárműből kiömlött olaj átmeneti vízszennyeződést okozott, amit gyorsan hatástalanítottak. A hajókat néhány napon belül levontatták, s a helyszínre küldött kotróhajó megkezdte a meder mélyítését.
Szappanos Zoltán, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium árvízvédelmi és folyamszabályozási főosztályvezető-helyettese a gázlókkal legjobban veszélyeztetett Rajka és Nagymaros közötti folyószakasz nemzetközi hajóútjának fenntartásáról, fejlesztéséről tájékoztatta az MTI munkatársát. Elmondta, hogy Dunakilitinél addig hajózási zárlatot tartanak fenn, amíg a bajt okozó sóderzátonyos meder mélyítését be nem fejezik. Éjjel-nappal dolgozik a kotró, ezért teljes a hajózási zárlat - előreláthatóan a hét végéig. Utána csak az éjszakai órákra korlátozzák a tilalmat, s így a várakozásra kényszerült 80-100 hajó akkor folytathatja útját. Most sürgősen, mintegy ötmillió forint értékű munkával 50-60 ezer köbméter kavicsos homokot távolítanak el, majdnem annyit, mint amennyi kotrást évente végez a magyar fél a meder nemzetközi hajóútjának fenntartására. Rajka és Nagymaros között ugyanis kétszer olyan sebesen folyik a Duna, és jóval több hordalékot szállít, mint az alsó szakaszon, s ezért nagyon gyorsan változtatja medrét, zátonyait. A Duna Bizottság - amelyben hazánkkal együtt hét folyómenti ország képviselői vesznek részt - a magyar szakasz nemzetközi hajóútján legalább 25 deciméteres vízmélység biztosítását írta elő. A Duna kisvizű időszakában, elsősorban ősszel és télen nagyon gyakori a hajózási akadály, előfordul 25-30 gázló és hajóútszűkület is, s ennek kétharmada Nagymaros és Rajka között keletkezik. (folyt.köv.)
1989. február 8., szerda 21:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|