|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Nyugatnémet lap: Magyarország Európára tekint (2.rész)
|
- Bármiben látja is majd az ülés feladatát, a KB nem személyekről és fogalmakról fog határozni, hanem a pártnak a történelem iránti szavahihetőségéről, mindenekelőtt pedig Magyarországnak Európában betöltött helyéről. A Frankfurter Allgemeine Zeitung külön budapesti tudósításban is jelzi, hogy a KB albizottsága még a Központi Bizottság ülése előtt nyilvánosságra hozza javaslatait az 1956-os események értékeléséről. Egyben ismerteti Pozsgay Imrének azokat a szavait, amelyekkel pontosította, árnyalta a bizottság által ajánlott egyik megfogalmazás, a népfelkelés kifejezés használata kapcsán kifejtett véleményét. A lap idézi azt a megállapítását, hogy a néppel való megbékélés szellemében a bizottság által ajánlott megfogalmazás nem veszi át az ellenfelek szóhasználatát, és nem kívánja elijeszteni Magyarország szomszédait és szövetségeseit. Figyelembe veszi a népi hatalom fenntartásáért hozott áldozatokat is. Ugyanakkor - idézi a lap - elutasítja azt az erőszakos gyakorlatot, amelyet egy oligarchikus csoport 1949-től a nép nevében kívülről kényszerített rá a rendszerre szocializmus vagy proletár diktatúra elnevezéssel. A Süddeutsche Zeitungban is olvasható tudósítás Pozsgay Imre mostani közléséről, valamint Berend T. Iván akadémikusnak a Népszabadságban megjelent hasonló témájú interjújáról. Az Unsere Zeit, a Német Kommunista Párt (DKP) lapja hétfői számában a korábban már közölt változatnál részletesebb terjedelemben ismerteti Grósz Károly nyilatkozatát, amelyben az MSZMP főtitkára foglalkozott az 1956-os események értékelésével és időszerű belpolitikai kérdésekkel. A lap ezt megelőzően szintén közölte Pozsgay Imre nyilatkozatát az MTI alapján. Az Unsere Zeit hétfői száma - az MSZMP KB egyik 1981-ben megjelent kiadványa alapján - ugyancsak tartalmazza az MSZMP ideiglenes központi bizottságának az 1956 decemberi ülésén négy pontban összefoglalt értékelését az októberi eseményekről.+++
1989. február 6., hétfő 15:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|