|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Hermlin nyilatkozata a Der Spiegelben (1. rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. február 5. vasárnap (MTI-TUD) - Az NDK egyik legtekintélyesebb kommunista költője és elbeszélője szerint Erich Honecker párt- és állami vezetőnek a fegyveres erők csökkentéséről szóló bejelentése azt tükrözi, hogy valamelyest már az NDK-ban is érződik az új gondolkodás, amelyet Berlin a leszerelés tekintetben évek óta gyakorol is. Mindez azonban fogyatékos, részleges, s a társadalmi élet többi területe elmarad mögötte.
Stefan Hermlin, a magyar költők német fordításában is jeleskedő lírikus, a hitlerizmus elleni földalatti harc és a spanyol polgárháború egykori részvevője, a Magyarországon is jól ismert irodalmár a Der Spiegel című nyugatnémet hetilap szerkesztőinek fejtette ki véleményét hazája belső helyzetéről, reformképességének problémaköréről. Az interjút a befolyásos hamburgi hírmagazin hétfőn utcára kerülő száma közli. Hermlin, változatlanul helyesnek tartva az NSZEP 18 évvel ezelőtt megtartott 8. kongresszusának elvi megállapításait a gazdaság- és társadalompolitika egységéről, valamint a szakítás akkori meghírdetését a kultúra területén tapasztalt dogmatizmussal, napjainkban hiányolja az arra irányuló bátorságot, hogy a szocializmus körülményei között konkrétan is vizsgálják a kérdéseket az élet egyes területein. Megmaradt nálunk az a régi rossz hagyomány - mondotta -, hogy állandóan darálgassunk, unos-untalan ismételgessünk régi tételeket. Márpedig a következmény mindig azonos: még egy jól megalapozott igazság is dogmává merevedik, ha hiányzik az, amit ma új gondolkodásnak nevezünk. És ez most valóban hiányzik. Ezért mindannyiunk lényeges feladata, kötelessége, hogy komolyan számot vessünk ezzel az új gondolkodással. Nem szigetelődhetünk el azáltal, hogy sablonos, felületes szövegeket hajtogatunk, vagy éppenséggel gúnyolódunk... (folyt.)
1989. február 5., vasárnap 18:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Hermlin nyilatkozata a Der Spiegelben (2. rész)
|
A kommunista költő ugyanakkor több vonatkozásban egyoldalúnak és a tárgyilagosságot nélkülözőnek nevezte azt a módot, ahogy Nyugaton bírálják vagy a propagandában kihasználják az emberi jogok érvényesülésének NDK-beli hiányait. Amikor például a rendőrség legutóbb őrízetbe, majd 48 órán belül mégiscsak szabadlábra helyezett embereket Lipcsében, erről sokkal többet írtak, mint kommunisták százainak vagy valószinűleg ezreinek mostani iráni kivégzéséről... Mindamellett megállapította, hogy az emberi jogok szavatolására is vonatkozó bécsi okmány közelmúltban történt jóváhagyása az NDK részéről valóban összeegyeztethetetlen azzal a berlini intézkedéssel, hogy egyebek mellett felfüggesztették a szovjet sajtóban tallózó ,,Szputnyik,, című szovjet folyóirat postai terjesztését, és cenzúrázzák az egyházi sajtót. Megerősítette, hogy a ,,Szputnyik,, betiltása ellen az NSZEP Központi Bizottságánál több pártszervezet is tiltakozott. A párttagok közötti nyugtalanság azonban mégis derűlátást kelt benne abban a vonatkozásban, hogy a kommunisták soraiban érési folyamat megy végbe. A ,,Szputnyik,, esetét - sok más NDK-állampolgárhoz hasonlóan - ő is éppoly elhibázottnak tekinti, mint amennyire katasztrofális tévedésnek tartja kiváló szovjet filmek levételét a műsorról. A sztálinizmus felszámolásának folyamatában felhívta a figyelmet arra az általa úgy jellemzett különös helyzetre, hogy a múlt hibáit valóban ki akarják javítani, de nem akarják beismerni őket. Hermlin az NDK társadalmi életében az egyik legsúlyosabb fogyatékosságnak azt nevezte meg, hogy megoldatlan, sőt valószinűleg minden korábbinál megoldatlanabb probléma a nyilvánosság, a nyílt viták iránti igény kérdése. Meggyőződésem, hogy a szocializmus végső soron csakis egy ilyen nyilvánossággal és ilyen nyíltsággal építhető fel - jelentette ki, egyetértve egyben azzal a megállapítással: az NDK-ban is központi kérdés az állampolgárok növekvő igénye az ügyek intézésébe való beleszólásra, a politikai részvételre, egy szóval a ,,glasznosztyra,,. (folyt.)
1989. február 5., vasárnap 19:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Hermlin nyilatkozata a Der Spiegelben (3. rész)
|
Határozottan elutasította azt a feltételezést, hogy a nyitástól való elzárkózás netán a hatalom önteltségével magyarázható. Egyúttal arra is rámutatott: nem hiszi, hogy az NDK vezetői e kérdést illetően teljesen egyetértenek egymással. Az okok között azonban - feltételezésekre hagyatkozva - megemlítette: az NDK vezetése szemlátomást aggódik egyfelől a szovjetunióbeli fejlemények és a nemzetiségi problémák, másfelől az egész szocialista közösség gazdasági helyzete láttán. Stefan Hermlin nem osztozott az NSZEP KB főtitkárának abban a véleményében, amelyet Shultz amerikai és Genscher nyugatnémet külügyminiszter bírálatára válaszolva fejtett ki a Berlini fal várható élettartamára vonatkozóan. Erich Honeckerrel szemben megállapította: azt hiszem, a fal nem fog száz évig, de még ötven esztendeig sem állni, ha a jelenlegi fejlődés tartóssá válik. Ugyanakkor érthetetlen és helytelen magatartásnak vélte, hogy éppen Genscher kezdeményezett egy szerinte igen fölösleges vitát a falról a bécsi utóértekezleten, amikor pedig a fal felszámolására irányuló valódi folyamat más szinteken megy végbe. Hermlin ennek ellenére is szükségesnek vélte kifejteni, hogy az NDK vezetésének nagyobb bizalmat kellene tanúsítania a nép iránt, mert enélkül súlyos hibát követ el. Ez egy tehetséges nép. És az isten szerelméért, még mi mindent kellene tennie azért, hogy ne azt érdemelje: nem bíznak, vagy nem kellőképpen bíznak benne - mondotta Stefan Hermlin. +++
1989. február 5., vasárnap 19:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|