|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Békemozgalmi megállapodások
|
1989. január 31., kedd - Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára kedden hazaérkezett Varsóból, ahol, illetve megelőzően Prágában a kétoldalú békemozgalmi együttműködésről tárgyalt a partnerszervezetek vezetőivel. A megbeszéléseken a magyar békemozgalom törekvéseivel összhangban rámutatott a kelet-keleti párbeszéd szükségességére, melyre jó alkalmat kínál a helsinki folyamatban való részvétel. Az Európa-ház budapesti létrehozásával kapcsolatos magyar terveket mindkét országban támogatták.
A tárgyalásokon szó esett arról, hogy a változó nemzetközi és hazai körülmények között a békemozgalmaknak új programot szükséges megfogalmazniuk, s annak megfelelő szervezeti rendszert kialakítaniuk. Lengyelországban, akárcsak hazánkban, gyakorlattá vált a dialógus a béketanácson kívüli csoportokkal, míg Csehszlovákiában ez egyelőre nyilatkozatokban nyilvánul meg. A Lengyel Béketanács helyzetét jelzi, hogy a társadalmi kerekasztal-megbeszélés résztvevői közé várják a képviselőjüket, a Csehszlovák Béketanácsot ugyanakkor a Vencel téren legutóbb történtek és az ifjúság körében végzendő munka lehetőségei foglalkoztatják. A tárgyalásokon megállapodtak arról, hogy A helsinki folyamat és az emberi dimenzió címmel szeptemberben Budapesten magyar-lengyel, A kultúra szerepe a bizalomépítésben címmel június elején Győrött magyar-csehszlovák konferenciát rendeznek. Áprilisban Krakkóban békedíjasok és neves politikai személyiségek részvételével találkozót szerveznek, Elképzelések a jövő Európájáról címmel, amelyen magyar résztvevők is lesznek. Hazánkból fiatalokat vár a Csehszlovák Béketanács nyáron Szlovákiába egy középiskolás, valamint egy ökológiai táborozásra. Mindkét tárgyalás fontos eleme volt a Béke Világtanács tevékenységének vizsgálata. Egyetértettek abban, hogy a világszervezet struktúrája idejétmúlt, gyökeres átalakításra szorul. E változtatásról azonban a tagszervezetek körében nincs egyetértés, ezért a szervezet jövője szempontjából döntő fontosságú lehet a decemberi, athéni közgyűlés, amelyre mindhárom béketanács új elemeket tartalmazó tervekkel készül. (MTI)
1989. január 31., kedd 18:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|