|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Az NSZK hírközlése a magyar belpolitikáról (2.rész)
|
A Handelsblatt, a nyugatnémet pénzügyi-gazdasági körök befolyásos napilapja és a liberális müncheni Süddeutsche Zeitung egybehangzó keddi kommentárja a magyar történelmet feltáró elemző munkával kapcsolatban úgy látja, hogy ,,Budapestet mindinkább elsősorban realitásérzék jellemzi,,. ,,A kommunisták már régen lemondtak a tévedhetetlenségre támasztott hamis igényről, s most újszerű módon megkérdőjelezik a pártegyeduralmát. Kétségtelen a régi jelképek hanyatlása,, - írja a Handelsblatt. Érvelésének alátámasztására megemlíti az állami címerrel, az ország hivatalos elnevezésével, valamint az azzal kapcsolatos megfontolásokat, hogy az új alkotmányban nem óhajtanák rögzíteni a párt vezető szerepét. A gazdasági újság mindazonáltal felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarország népe mégiscsak a valós tények alapján tájékozódik, s ebből a szempontból a legújabb áremelési hullám miatt a reformpolitikusoknak aligha jut ki osztatlan elismerés. - A kormány politikai és gazdasági sikerét - miként más államokban is - természetszerűleg Magyarországon is az emberek boldogulásán, nem pedig csak külsődleges változásokon fogják lemérni, noha kétségtelen: a megszigorító gazdaságpolitika elkerülhetetlen, ha Magyarországon ténylegesen esélyt óhajtanak biztosítani a piacgazdaságnak - így a Handelsblatt. Az áremelésekről és a velük kapcsolatos társadalmi vitákról más újságok is részletesen beszámolnak. A Handelsblatt egyúttal fényképpel illusztrált átfogó jelentést közöl Grósz Károlynak a davosi világgazdasági fórumon elmondott beszédéről, amelyet Hans-Dietrich Genscher felszólalásával párosítva ismertet. Elsősorban azt emeli ki a magyar pártvezető mondandójából, hogy Európa meglehetne katonai tömbök nélkül is, hogy mindennél fontosabb az emberi jogok szavatolása, s Magyarország útja a közös Európa irányában halad. (folyt.)
1989. január 31., kedd 13:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|