|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
NDK-haderőcsökkentés - NATO-reagálás
|
Brüsszel, 1989. január 24. kedd (AP) - A NATO üdvözli a Német Demokratikus Köztársaság haderőinek egyoldalú csökkentésére vonatkozó terveket, és azt szeretné, ha további csökkentéseket hajtanának végre a kelet-európai országok hagyományos haderőiben - jelentette ki kedden Brüsszelben Robin Stafford, a NATO egyik szóvivője. Erich Honecker, az NDK párt- és állami vezetője hétfőn jelentette be, hogy országa 1990 végéig 10 ezer fővel csökkenti fegyveres erőinek létszámát, és 10 százalékkal mérsékli a katonai kiadásokat.
Az atlanti szövetség illetékese szerint ,,a NATO és a Varsói Szerződés hagyományos erői között jelentős aszimmetria van, ezért bármi, ami ezt az egyensúlyhiányt csökkenti, hasznosnak tekintendő,,. A Varsói Szerződés és a NATO tagállamai a tervek szerint márciusban Bécsben kezdik meg az európai hagyományos haderők és fegyverzet csökkentésével foglalkozó új tárgyalásaikat. A Nyugat állítása szerint a Szovjetunió és VSZ-szövetségesei számottevő fölényben vannak a NATO-val szemben az európai hagyományos erők tekintetében, ezért nekik kell nagyobb mértékben csökkenteni haderejüket. Ami az európai hagyományos erők egyoldalú csökkentésével kapcsolatos szovjet lépéseket illeti, Manfred Wörner, a NATO főtitkára kijelentette, hogy azok az atlanti szövetség fegyverzetellenőrzési javaslataira adott válasznak tekinthetők. ,,Gorbacsov úr helyet szerzett ugyan magának az újságok szalagcímeiben, a NATO viszont a kezében tartja a kezdeményezést,, - állította Wörner a belga Atlanti Társaság hétfői találkozóján mondott beszédében. A főtitkár szerint ,,bízvást állítható, hogy a kelet-nyugati kapcsolatok új korszakának küszöbén állunk,, , s ebben a korszakban ,,az 1949 óta tartó szembenállás légköre átadja helyét az együttműködés szellemének,,. +++
1989. január 24., kedd 15:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|