|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Változtak a külföldi egyéni munkavállalás szabályai (1. rész)
|
1989. január 24., kedd - Január elsejével módosultak a külföldi egyéni munkavállalás szabályai. A leglényegesebb változás: mindenki vállalhat külföldön munkát. Az eddigi előirások csak azok számára tették ezt lehetővé, akiknek itthon érvényes munkaviszonyuk volt vagy egyéb kereső foglalkozást űztek, illetve már nyugdijba mentek. A régi előirások tehát a munkanélkülieket kirekesztették ebből a lehetőségből, most viszont számukra is megnyilt az ut. A másik lényeges eltérés, hogy a korábbiakkal ellentétben nemcsak a szakképzettségüknek, illetve az itthoni munkakörüknek megfelelő, hanem bármilyen munkára vállalkozhatnak egyénileg külföldön a magyar állampolgárok.
Pontositották a jogszabálynak azt a részét, amely arról intézkedik, hogy ki nem kaphat külföldi munkavállalási engedélyt. A korábbi általános megfogalmazással szemben a jogszabály most kimondja: el kell utasitani annak a kérelmét, aki belföldön sem létesithet munkaviszonyt (tehát, aki még nem érte el a munkavállalási kor alsó, 15 éves határát); aki nem rendelkezik érvényes utlevéllel (mert például, azt a hatóságok valamilyen okból bevonták); illetve akinél ez államtitok, szolgálati vagy üzemi (üzleti) titok megőrzése érdekében feltétlenül szükségesnek mutatkozik. A jogszabály szerint elutasitható a kérelme annak, aki korábbi külföldi munkavállalása kapcsán nem, vagy késedelmesen tett eleget keresetéből hazautalási kötelezettségének, illetve annak esetében, aki korábbi külföldi munkájából nem tért haza a jogszabályban előirt határidőre. Az elutasitás lehetősége azonban az ilyen esetekben csak korlátozott ideig, a korábbi munkavállalási engedély lejártától, vagy ha azt visszavonták, akkor a visszavonástól számitott 3 évig áll fenn. Uj előirás az is, hogy a Bulgáriában, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Mongóliában, az NDK-ban, Romániában és a Szovjetunióban dolgozóknak semmit sem kell hazautalniuk kerestükből, ha azt a munkaadó ország pénznemében kapják. Ugyancsak mentesülnek a hazatautalás kötelezettsége alól az oktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói és a frissen végzett középiskolások, ha a szünidőbeli külföldi munkavégzésük célja egyértelmüen a nyelv gyakorlása, s keresetük nem haladja meg a másodosztályu napidij és szállás-költségtérités együttes havi összegének 30 százalékát. A többiek változatlanul kötelesek devizában hazautalni külföldi keresetük - jogszabályban meghatározott - arányát. (folyt.köv.)
1989. január 23., hétfő 21:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|