|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Fórum a Bécs-Budapest világkiállítás előkészületeiről (1. rész)
|
1989. január 18., szerda - Már csak Bécs és Budapest, illetve az Egyesült Államok-beli Miami van versenyben az 1995-ös a világkiállítás rendezési jogáért. A döntést a Nemzetközi Kiállítási Iroda (BIE) negyvenöt tagállama hozza majd meg, szótöbbségi szavazat alapján, várhatóan május végén, illetve június elején - hangzott el a HNF OT titkársága és a Népfront Országos Elnöksége településpolitikai bizottságának együttes fórumán, amelyet szerdán tartottak a HNF Országos Tanácsa Belgrád rakparti székházában.
A nagyszabású vállalkozás indokoltságáról, gazdasági hatásairól szólva Balázs Péter, a világkiállítás előkészítésére szerveződött operatív bizottság vezetője hangsúlyozta: Európában utoljára 1958-ban Brüsszelben volt világkiállítás, azóta a rendezésen az Egyesült Államok, Kanada, Japán és Ausztrália osztozott. Legközelebb 1992-ben, Amerika felfedezésének 500. évfordulóján Sevilla ad otthont a világkiállításnak. Amennyiben 1995-re a magyar, illetve az osztrák főváros kapná meg a rendezés jogát, Európa szívébe kerülne vissza az emberi haladás seregszemléjének is nevezhető világra szóló látványosság. A becslések szerint az érdeklődők száma elérheti a 15 milliót, a főszezonban júliusban naponta több mint 200 ezren keresnék fel a Budapesten kiállító országok pavilonjait. A zavartalan lebonyolítás érdekében a közlekedés, a hírközlés és az idegenforgalom területén hiánypótló beruházásokat kell elvégezni. Fontos szempont, hogy a létesítmények utólag is hasznosíthatók legyenek. A szükséges ráfordítás összegét áprilisban teszik közzé a szakemberek, előre látható azonban a rendelkezésre álló források szűkössége. Ezért különös hangsúlyt kell helyezni a költségek lehetséges csökkentésére, például úgy, hogy új szállodai helyek létrehozása mellett diákotthonokat, kempingeket és munkásszállókat is alkalmassá tesznek vendégfogadásra. Az idegenforgalmi fejlesztésekről Czeglédi József, az Országos Idegenforgalmi Hivatal vezetője tájékoztatta a fórum résztvevőit. Elmondotta: 1995-ig 50-60 ezerrel bővíteni szükséges a szálláshelyek számát, ezen belül 10-12 ezer szállodai helyet kell létesíteni. Hangsúlyozta, hogy a világkiállítástól függetlenül is érdekelt Magyarország a szállodakapacitás bővítésében, mert az idegenforgalomban gyorsan megtérül a befektetés. A világkiállítás idején 25-30 százalékkal nőne a turistaforgalom, ez 300 millió dollár, illetve 150 millió rubel többletjövedelmet jelentene 1995-ben. (folyt.köv.)
1989. január 18., szerda 16:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Fórum a Bécs-Budapest világkiállítás előkészületeiről (2. rész)
|
Elsősorban a szállodahálózat fejlesztésére törekszenek: egy- és kétcsillagos szállodában 3-4 ezer, háromcsillagosban 5-6 ezer, és négy-ötcsillagosban pedig kétezer új szálláshely kialakításával számolnak. A fejlesztések révén a kempingekben 15 ezer, a kollégiumokban és a munkásszállásokon 10 ezer turista elhelyezésére nyílna lehetőség, a magánvállalkozók pedig 13-15 ezer vendégnek adhatnak szállást. Az idegenforgalmi beruházásokra összesen 60 milliárd forintra lenne szükség. Forrásként számításba jöhet a belföldi és a külföldi működőtőke, illetve hitel, ezen kívül mintegy 5-7 milliárd forint állami preferenciára is számítanak a szállodaépítésnél. A helykijelölés jelenlegi állását Nagy Richárd, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese ismertette. Egyebek közt elmondotta: a követelményeket figyelembe véve mintegy 30 helyszínt vizsgáltak meg. Ezek túlnyomó többsége sorra kiesett a rostán, s végül Aquincum, Gazdagrét és a jelenlegi vásárváros maradt meg lehetséges helyszínként. A három terület adottságait mérlegelve a szakemberek szerint Gazdagrét lenne az ideális megoldás, mert például az M1-es és az M7-es autópálya révén kedvezőek a közlekedési lehetőségek. A tanácskozáson felszólalók hangsúlyozták: a vidéki települések pénzére, lakóinak támogatására is szükség lesz a világkiállítás megrendezésekor, ezért például az idegenforgalmi beruházásoknál más városokra is gondolni kell. Volt, aki annak a véleményének adott hangot, hogy a világkiállítás a magyarságtudat erősítésére is szolgálhat. Az egyik hozzászóló javasolta: a kormányzat vállaljon garanciát arra, hogy a rendezvény kapcsán befolyó pénzekből az elmaradott infrastruktúrát fejleszti. Elhangzott az a bejelentés is: az Építőművészek Szövetsége a végső helyszín megkeresése érdekében szakértői bizottságot kíván létrehozni, feltárandó azokat a területeket, amelyekre érdemes pályázatot hirdetni. (MTI)
1989. január 18., szerda 16:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|