|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Román belpolitika
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1989. január 15. vasárnap (MTI-tud.) - ,,A vezetési, a szervezési formák tökéletesítésének kötelező módon a szocialista elvek alkalmazásából, az állami és szövetkezeti szocialista tulajdon erősítéséből kell kiindulnia, mert ez a társadalom fejlődésének alapja,, - mondotta Nicolae Ceausescu.
Az RKP főtitkára az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának január 13-án tartott ülésén szólalt fel. A Scinteia közlése szerint Ceausescu kifejtette: ,,úgy vélekedni, hogy társadalmunk sajátos útjait és eszközeit helyettesíteni lehet a tőkés formákhoz való visszatéréssel - ez nem forradalmi, hanem likvidátori szemlélet, amely a tőkés tipusú viszonyok felé tereli a dolgokat és rosszabbra fordítja majd a munkásosztály, a parasztság, az egész nép helyzetét. Ilyen, a szocializmustól idegen formák alkalmazása nyomán természetesen létrejöhet néhány embercsoport - csekély kisebbség - jobb jövedelmi feltételekkel, de ez a munkásosztály, általában az egész nép rovására történik,,. ,,Az egész népnek meg kell értenie ezt a dolgot ,, - hangsúlyozta, majd rámutatott, hogy Romániában az idei esztendőre, az egész ötéves tervre szóló program végrehajtása szorosan kapcsolódik a szocialista tulajdon erősítéséhez.+++
1989. január 15., vasárnap 15:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|