|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
- Göncz Árpád nyilatkozata - 4. folyt.
|
- Ezek szerint hol lenne Magyarország helye az egyesült Európában? - kvázi egyfajta híd-szerep is jutna neki ebben az értelmezésben?
- Nyilvánvalóan földrajzilag Magyarország helye Közép-Európában - és Németország határvidékén terül el. A modern Európa gazdasági szervezettsége nemigen ismer határokat. Kelet-Európa ma olyan problémákat vet fel, amelyeket szintén meg kell oldani. És ez olyan követelmény, ami nélkül nem lehet Európába integrálódni - és Európa sem tudja ezt a területet önmagába integrálni - ha ezekre a helyekre nem figyel oda.
Tehát új történelemfilozófiára, új történelmi tudatra van szükségünk. De ez európai tudat lesz - és lehet, hogy itt bizonyos mértékig előnyben vagyunk, mert Európának ezen a táján, Közép-Európában többnyire meg kellett küzdeni azért, hogy valami európai legyen. Tehát az európai szó értéket jelöl, nem pedig egy elhelyezkedést. A lengyelek, csehek számára ugyanúgy, mint a mi számunkra. Lehet, hogy egy új európai öntudatot viszünk, és lehet hogy régi európai értéket viszünk vissza Európába.
- Ön szerint áll ez konkrétan vajon Romániára is?
- A romániai forradalom kezdetén vagyunk. Meggyőződésem, hogy ugyanaz a folyamat indult el Romániában, mint az összes többi országban. Történelmi hagyomány ez az ország, a nemzetiségi színek bonyolultsága teszi, hogy nehezebben találja meg az útját. A helye Európában van.
- Ön tehát a romániai fejlődést illetően optimista?
- Történelmi távlatban feltétlenül.
- A történelmi távlat azonban abban a pillanatban megszűnik, amikor szemügyre vesszük azokat a nemzetiségi ellentéteket - fentről szított nemzetiségi ellentéteket - azt a diszkriminációt, amelynek tanúi lehetünk a mai Romániában. (folyt.)
1990. július 25., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|