|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
- Reggeli sajtó - 2/1. folyt.
|
A párizsi Kohl beszédről szóló beszámolójában pedig a Times azt mondja: Kohl kancellár világosan kifejtette, véleménye szerint Németországnak nincs joga, hogy megkérdőjelezze Lengyelország nyugati határait. A Financial Times ezzel a ponttal kapcsolatban megjegyzi, hogy korábbi alkalmakkor Kohl kancellár kerülte a német-keleti határok kérdését, nehogy azt kihasználhassa ellene az idei kulcsfontosságú választásokon a nyugatnémet szélső jobboldal.
Emellett a lapok továbbra is nagy terjedelemben foglalkoznak az Örményországot és Azerbajdzsánt sújtó válsággal. Az Independent címoldalas jelentése szerint a szovjet csapatok kivezénylése ellenére is csak lassú haladást sikerült elérniük a hatóságoknak a rend helyreállítása terén. A Daily Telegraph azt írja: Nehéz feladat vár a kivezényelt katonákra a mohamedán azeriek és a keresztény örmények közötti gyűlölet által szított harc beszüntetésében. A lap egyik tudósítója szerint a zavargásokban esetleg Irán olyan lehetőséget lát majd, melynek lévén iszlám forradalmat hajthat végre a Szovjetunióban.
Az Independent is rámutat arra, hogy a Szovjetunió a világ ötödik legnagyobb mohamedán lakossággal rendelkező országa és a mohamedán lakosság elszigeteltségét megtörte az iráni iszlám forradalom és az afganisztáni háború. A sztálini "oszd meg és uralkodj" politikája a jelenlegi nemzetiségi és etnikai gyűlölködésben hozza meg keserű gyümölcsét és a helyi kisebbségek ellen irányuló idegen gyűlölet a következőkben az oroszok ellen irányulhat majd - véli az Independent.
A Financial Times egyik cikke szerint az Azerbajdzsánban kirobbant, szinte már polgárháborús konfliktus sohasem jöhetett volna rosszabbkor Gorbacsov számára. A hideg ész logikája azt sugalja, hogy Gorbacsovnak hagyni kellene, hogy a lázadó köztársaságok elszakadjanak, de a szovjet vezető tudja: a kommunista párt még nem kész a szövetségi rndszer feloszlatására és emellett tart az oroszok reakciójától is.
A magyar Watergate is szerepel a lapok cikkei között. Több lap is beszámol arról, hogy lemondott Horváth József, aki lemonndását azzal indokolta meg, hogy megrenndült a bizalom osztályában és személyében. Az Independentben Karacs Imre azt írja: Az ellenzék továbbra is követeli Horváth István belügyminiszter távozását.+++
1990. január 18., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|