|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
|
|
|
|
|
Erősödik az MDF és a francia RPR kapcsolata (1. rész)
|
1989. október 14., kedd - A Magyar Demokrata Fórum meghívására október 13-án és 14-én Budapesten folytatott megbeszéléseket az MDF vezetőivel a francia RPR (Tömörülés a Köztársaságért) párt három parlamenti képviselője.
Jacques Godfrain, az RPR országos titkára, Jean-Pierre Delalande és Jean-Claude Mignon a Gellért Szállóban tartott keddi sajtóértekezletükön elmondták: a párt folyamatosan bővíti együttműködését a Magyar Demokrata Fórummal, amely véleményük szerint megalakulása óta következetesen harcol Magyarországon az emberi jogok érvényesítéséért és a parlamenti demokrácia megteremtéséért. A kapcsolatok szélesítésének jelentős állomása lesz - hangsúlyozták a vendégek - Alain Juppének, az RPR főtitkárának december 18. és 20. közötti budapesti látogatása. A francia parlamenti képviselők nagyon hasznosnak minősítették a Magyar Demokrata Fórum vezetőivel, köztük Antall Józseffel, az MDF elnökével folytatott megbeszéléseiket. Közölték, hogy megkapták a Fórum gazdasági programját, amelyet Párizsban behatóan tanulmányoznak majd, de első olvasásra is megállapítható: a dokumentum határozott és világos elképzeléseket tartalmaz a magyar gazdaság megújítására. Megjegyezték: az RPR vezetésével nemrégiben Franciaországban létrehozták a Szolidaritás az Új Demokráciákkal elnevezésű társaságot, amelynek az egyik célja, hogy segítséget nyújtson a szakemberképzésben. Erről először most Magyarországon tárgyaltak, de szeretnék a társaság tevékenységét kiterjeszteni a demokratizálódó Lengyelországra és az NDK-ra is. A társaságban képviselt francia vállalatok, önkormányzati szervek és tájékoztatási intézmények készek finanszírozni a Franciaországba érkező magyar ösztöndíjasok képzését, s ezzel hozzájárulni a Magyarországon végbemenő gazdasági változások sikeréhez. Konkrét ösztöndíjjavaslatokat is tettek, amelyek - mint fogalmaztak - akár holnaptól érvényesek. Ezenkívül szeretnének meghívni magyar parlamenti képviselőket, hogy a helyszínen tanulmányozhassák a francia nemzetgyűlés és szenátus munkáját, illetőleg megismerkedhessenek a helyi önkormányzati szervek tevékenységével. Elhangzott, hogy az RPR képviselői szívesen találkoztak volna más ellenzéki szervezetek képviselőivel is, ám erre a mostani rövid látogatás, amelynek fő célja az MDF tevékenységének tanulmányozása és az együttműködés továbbmélyítése volt, nem adhatott alkalmat. (folyt. köv.)
1989. november 14., kedd 15:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|