|
|
|
|
Beszélgetés Kövér Lászlóval
|
London, 1989. április 9. (BBC, Panoráma) - Mint ismeretes, Magyarországon az ellenzék képviselői visszaléptek a tegnapra. tervezett kerekasztal tárgyalásokon való részvételtől. Az ellenzék azt mondta, hogy az MSZMP nem tett eleget azoknak a feltételeknek, amelyek teljesítése esetén az ellenzéki csoportok részt vettek volna a politikai tárgyaláson. Az MSZMP az ellenzéki kerekasztalt létrehozó csoportok közül a Fideszt nem hívta meg. Adásunk kezdete előtt felhívtam telefonon Kövér Lászlót, a Fiatal Demokraták Szövetségének képviselőjét és először is azt kérdeztem tőle: mivel magyarázható az MSZMP elzárkózása éppen a Fidesz részvételétől? - Én azt hiszem, erre legegyszerűbb válasz az, hogy bennünket igazán nem szeretnek. A többieket sem, de bennünket aztán egyáltalán nem. Ezt tapasztaljuk az elmúlt egy év során folyamatosan. Erre én más választ nem tudok, mert a hivatkozási alap magyarázata részükről az, hogy mi egy ifjúsági szövetségnek deklaráljuk magunkat, és ilyen alapon meghívhatnák a többi ifjúsági szövetséget is. Azonban azt hiszem, hogy ez az érv ott sántít valahol, hogy mi egy független ifjúsági szövetség vagyunk, tehát a politikai élet egy önálló alanyának tekintjük magunkat, míg más ifjúsági szövetségek valamely párthoz kapcsolják magukat. - Most elképzelhető, hogy a Fidesz programját az MSZMP radikálisabbnak tartja, mint más ellenzéki csoportok programját? - Nem hiszem, hogy a programban van alapvetően a különbség, hanem talán abban a stílusban, amit mi használunk és amit más ellenzéki szervezetek használnak. A miénk talán sokkal érdesebb és egyértelműbb, kevésbé politikus, ha lehet ezt a fogalmat használni. - Az ellenzéki csoportok a frontok pontos tisztázását szerették volna a tárgyalásokon és napirendi pontokban határozták meg a kerekasztal előtt álló kérdéseket. Az MSZMP azonban nem volt hajlandó elfogadni ezeket a napirendi pontokat. Elképzelhető, hogy az MSZMP csak ilyen látszatmegbeszéléseket akar tartani és csupán taktikai lépésnek szánta ezt a kerekasztalt? - én úgy látom, hogy nem az első olyan lépést teszi meg az MSZMP, ami arra utal, hogy látszólagos engedményekre (...) csupán, látványos gesztusokat tesz, amely neki nem kerül semmibe, ugyanakkor szeretne az ellenzéki szervezetek részéről valamiféle legitimációt nyerni a maga számára. Tehát valaki úgy fogalmazott nálunk, hogy a kormányképes erők nem hitelképesek, a hitelképes erők pedig nem kormányképesek és az MSZMP véleményem szerint úgy szeretne az ellenzéki szervezetektől egy kis hitelképességet nyerni, hogy a kormányképességből nem akar átengedni semmit. - Na most az ellenzék közös elhatározásból nem ült le a tárgyalóasztalhoz. Várható ezek után, hogy az ellenzéki csoportok között az összetartás mintegy fokozódik? - Úgy gondolom, hogy ez önmagában egy nagy dolog volt, hogy az ellenzéki szervezetek létrehozták a kerekasztalt és képesek voltak kitartani mindenféle hangok ellenére is az egység mellett. Úgy gondolom, hogy addig, ameddig alapvető érdekeik összekötik őket, ez az egység fenn fog maradni egy ideig. - És most nézzünk egy kicsit a jövő elé. Mire lehet most számítani? Várható, hogy az MSZMP hajlandó bizonyos kompromisszumokra és hajlandó lesz teljesíteni az ellenzék feltételeit a megbeszélésekre? - Nagyon nehéz megjósolni. Mégpedig azért, mert úgy gondolom van az MSZMP-n belül olyan szárny, olyan politikai erő, amely hajlandó lenne engedményeket tenni, sőt talán ha ő intézte volna a tárgyalások előkészítését, akkor másképpen zajlik ez. Talán sor is kerülhetett volna valamilyen formában rá. Azonban van olyan erő is, ami nyilvánvalóan nem hajlandó erre, nem hajlandó egyenrangú félként elismerni az ellenzéket és az pedig ki fogja használni a tárgyalások meghiúsulását, áthárítva az ellenzékre a felelősséget és mintegy hangoztatva, hogy a mi tárgyalóképtelenségünk és merevségünk veszélyezteti az ország kibontakozását. +++
1989. április 9., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Azért hívom Önöket, hogy nem dőltem be a mai TV-Hiradónak már az önökről elhangzott provokációnak. Én hiszek maguknak továbbra is, nincs másról van szó, mint hogy valaki ellopopt két Szabad Európa Rádiós űrlapot, aztán csupa provokativ szöveget ráfirkált aztán elküldte Magyarországra.Én továbbira is hiszek Önöknek, sőt jobban.Az biztos, hogy maguknak van igazuk."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Közeledett március 15-e. A kormány, illetve az MSZMP a Múzeumkertben szándékozott nagygyűlést tartani. Erre meghívta a Kisgazdapártot is. Ezzel szemben az ellenzék egységesen a Szabadság téren kívánt megemlékezni a történelmi eseményről. Jelképesen el kívántuk foglalni a televíziót, jelezve ezzel, hogy elégedetlenek vagyunk a TV egyoldalúan, hatalompárti politikai és hírműsoraival. Pártay Tivadar ez utóbbit egyértelműen ellenezte. Sőt, a Múzeumkerti ünnepségen való részvétel mellett foglalt állást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|