|
|
|
|
Választások előtti bonyodalmak Debrecenben
|
1990. szeptember 18., kedd - Törvénysértőnek ítélte a
Debreceni Választási Bizottság egyik intézkedését a Hajdú-Bihari
Területi Választási Bizottság. Szeptember 13-án ugyanis kisorsolták
a listát állító pártok sorrendjét, s csak később derült ki, hogy
listát állíthat a választásokon a Magyarországi Zöld Párt és a
cigány kisebbség is. Ennek ellenére nem sorsoltak új sorrendet,
hanem az említetteket automatikusan a sor végére tették.
A helyi választási bizottság döntésének újratárgyalását kezdeményezte a területi választási bizottság Tabajdi György Pál, korábbi debreceni SZDSZ-ügyvivő esetében is. Tabajdi a Szabad Demokraták Szövetségenek színeiben nyitotta meg ajánlóívét, és gyűjtötte össze az ajánlásokat, ám időközben kilépett a debreceni szervezetből. A helyi választási bizottság emiatt független képviselőnek minősítette, ami viszont ellentétes az Országos Választási Bizottság állásfogalásával.
A Debreceni Választási Bizottság újabb ülésén újrasorsolta a pártoknak a Zöldekkel és a cigány kisebbséggel kiegészített listáját, Tabajdi György Pált pedig kizárták az önkormányzati képviselőjelöltek listájáról.
Az MTI debreceni tudósítójának érdelődésére Tabajdi György Pál, a helyi SZDSZ-szervezet retorziójának minősítette, hogy a nevét nem szerepeltették jelöltjeik listáján. Tabajdi ugyanis az elmúlt időszakban komoly elvi kifogásait fogalmazta meg a szervezet módszereivel és egyes személyek tevékenységével kapcsolatban. Ugyanakkor kijelentette, hogy a választási bizottság tudtán és akaratán kívül minősítette őt független státuszba. Ugyanis csupán a debreceni SZDSZ-szervezetből lépett ki, országos tagságát és a Debrecen-Józsai csoportbeli tagságát - amelynek jelöltje volt - megőrizte. A józsai SZDSZ-szervezettel együttesen döntenek arról, hogy jogorvoslatért folyamodnak-e a Hajdu-Bihari Területi Választási Bizottsághoz. (MTI)
1990. szeptember 18., kedd 17:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Azért hívom Önöket, hogy nem dőltem be a mai TV-Hiradónak már az önökről elhangzott provokációnak. Én hiszek maguknak továbbra is, nincs másról van szó, mint hogy valaki ellopopt két Szabad Európa Rádiós űrlapot, aztán csupa provokativ szöveget ráfirkált aztán elküldte Magyarországra.Én továbbira is hiszek Önöknek, sőt jobban.Az biztos, hogy maguknak van igazuk."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Közeledett március 15-e. A kormány, illetve az MSZMP a Múzeumkertben szándékozott nagygyűlést tartani. Erre meghívta a Kisgazdapártot is. Ezzel szemben az ellenzék egységesen a Szabadság téren kívánt megemlékezni a történelmi eseményről. Jelképesen el kívántuk foglalni a televíziót, jelezve ezzel, hogy elégedetlenek vagyunk a TV egyoldalúan, hatalompárti politikai és hírműsoraival. Pártay Tivadar ez utóbbit egyértelműen ellenezte. Sőt, a Múzeumkerti ünnepségen való részvétel mellett foglalt állást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|