|
|
|
|
Az SZDSZ szóvivője az MDF népszavazási bojkottfelhívásáról (1. rész)
|
1989. november 15., szerda - Nagyon barátságtalan lépésnek minősítette az MDF elnökségének népszavazási bojkottra felszólító keddi nyilatkozatát Pető Iván, az SZDSZ szóvivője. Hozzáfűzte: eddig is tisztában voltak azzal, hogy e kérdésben nem vág egybe az MDF és az SZDSZ álláspontja, ám a Magyar Demokrata Fórum véleménye az eltérés ellenére korrektnek tűnt. A keddi MDF-nyilatkozat azonban nemcsak a pártkapcsolatokat fogja a kívánatosnál nagyobb mértékben rontani, hanem más kedvezőtlen hatása is lesz. Úgy vélem ugyanis - mutatott rá Pető Iván -, hogy a bojkott mint politikai eszköz a mai helyzetben megengedhetetlen. Egy demokratikus rendszer indulásakor - amikor a lakosság óvatos, távol marad - ilyen eszközzel élni nagyon kockázatos.
A népszavazási kezdeményezés pedig - függetlenül attól, hogy mely szervezet, illetve szervezetek szorgalmazták - megelőzte a parlamenti döntéseket. Egy érvényes, mégiscsak több mint százezer ember által követelt népszavazás úgy gondolom, hogy erősebb, mint az MDF saját politikai szempontjai - hangsúlyozta az SZDSZ szóvivője. - Így tulajdonképp elindult egy folyamat, amelyet utólag sem az SZDSZ, sem más szervezet nem tud leállítani. Az SZDSZ egyébként fenntartja álláspontját, miszerint abban a két kérdésben - a Munkásőrség feloszlatása, illetve a pártok munkahelyi működésének tiltása -, amelyben az Országgyűlés már döntött, a népszavazás megerősítheti a Parlament döntését. Az MSZMP vagyona ügyében viszont még nem történt meg az elszámolás. Ugyanakkor az nem felel meg a valóságnak, amit az MDF állít, hogy a pártok bejegyzésekor ez megtörténhet, mert akkor csak fő összesítéseket tartalmazó elszámolásra lesz mód. Ami pedig az államfő megválasztását illeti: úgy véljük, hogy önmagában ezt a köztársasági elnöki konstrukciót nem lett volna szabad elfogadni. A parlamenti választások előtti államfőválasztásról elfogadott kompromisszum az, ami leginkább húzza az időt, és eltereli a figyelmet a szabad parlamenti választásokról - mondotta a szabad demokraták szóvivője. Pető Iván kiemelte: az SZDSZ szerint több érv szól amellett, hogy ne legyen előrehozott elnökválasztás. Egyrészt a magyar jogrendben a köztársasági elnöki intézmény beilleszkedik a parlamentális intézményrendszerbe. Nem célszerű tehát kiemelni ebből, mert az államfő népszavazással történő megválasztása módosítaná a parlamenthez kötődő jogait. Ennél fontosabb gond, hogy előrehozott megválasztása inkább destabilzáló hatású lenne. (folyt.köv.)
1989. november 15., szerda 17:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Azért hívom Önöket, hogy nem dőltem be a mai TV-Hiradónak már az önökről elhangzott provokációnak. Én hiszek maguknak továbbra is, nincs másról van szó, mint hogy valaki ellopopt két Szabad Európa Rádiós űrlapot, aztán csupa provokativ szöveget ráfirkált aztán elküldte Magyarországra.Én továbbira is hiszek Önöknek, sőt jobban.Az biztos, hogy maguknak van igazuk."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Közeledett március 15-e. A kormány, illetve az MSZMP a Múzeumkertben szándékozott nagygyűlést tartani. Erre meghívta a Kisgazdapártot is. Ezzel szemben az ellenzék egységesen a Szabadság téren kívánt megemlékezni a történelmi eseményről. Jelképesen el kívántuk foglalni a televíziót, jelezve ezzel, hogy elégedetlenek vagyunk a TV egyoldalúan, hatalompárti politikai és hírműsoraival. Pártay Tivadar ez utóbbit egyértelműen ellenezte. Sőt, a Múzeumkerti ünnepségen való részvétel mellett foglalt állást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|