|
|
|
|
Kulcsár Kálmán nem mond le miniszteri tisztségéről
|
1989. október 15., vasárnap - Kulcsár Kálmán megválasztását követően nyilatkozott az MTI munkatársának.
Elmondotta: a népfrontmozgalomhoz nagyon régi kapcsolat fűzi, ha ez nem is volt látványos, s főként nem szónoklatokban fejeződött ki. Ez a kapcsolat csak erősödött, mióta az igazságügyminiszter funkcióját tölti be, mert azon túlmenően, hogy a jogalkotó munkához igyekezett felhasználni a népfront segítségét, a népfront helyi szervezetei segítségére voltak előadások, viták szervezésével. A Hazafias Népfront elnökévé történt megválasztását és miniszteri tisztségét nem érzi összeegyeztethetetlennek, s jogilag sem minősül annak - jelentette ki. Az Igazságügyi Minisztériumban folyó jogalkotó munka ugyanis az egész társadalmat érinti. Ott olyan kérdéseket kívánnak megoldani, amelyek a legközvetlenebb kapcsolatban vannak a politikával. Így egy társadalmi szervezet támogatása megkönnyíti a miniszteri feladatok ellátását, erősíti a minisztériumi-miniszteri döntéseket, hiszen a társadalom így az eddigieknél közvetlenebbül állhat e döntések mögött. Kulcsár Kálmán hangsúlyozta: nem kíván lemondani miniszteri tisztségéről mindaddig, amíg munkáját saját elgondolásai szerint folytathatja. E meggyőződéséből kiindulva úgy döntött, hogy a továbbiakban pártonkívüliként tevékenykedik. Az igazságügyminiszter úgy vélekedett, hogy a népfront elnökeként nagyobb eséllyel indulhat a köztársaságielnök-választáson is. Hozzáfűzte azonban: személyétől függetlenül is az a helyes, ha a népfront saját jelöltjét indítja az elnökválasztáson, s ez a jelölt a népfront elnöke. Ennek ugyanis üzenetértéke is van. S bár a köztársasági elnöki funkció már jogilag is összeegyeztethetetlen mind a miniszteri, mind pedig a népfrontelnöki tisztséggel, úgy vélte, ha megválasztják köztársasági elnökké, eddigi munkáját abban a pozícióban nagyobb hatékonysággal folytathatná. (MTI)
1989. október 15., vasárnap 19:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Azért hívom Önöket, hogy nem dőltem be a mai TV-Hiradónak már az önökről elhangzott provokációnak. Én hiszek maguknak továbbra is, nincs másról van szó, mint hogy valaki ellopopt két Szabad Európa Rádiós űrlapot, aztán csupa provokativ szöveget ráfirkált aztán elküldte Magyarországra.Én továbbira is hiszek Önöknek, sőt jobban.Az biztos, hogy maguknak van igazuk."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Közeledett március 15-e. A kormány, illetve az MSZMP a Múzeumkertben szándékozott nagygyűlést tartani. Erre meghívta a Kisgazdapártot is. Ezzel szemben az ellenzék egységesen a Szabadság téren kívánt megemlékezni a történelmi eseményről. Jelképesen el kívántuk foglalni a televíziót, jelezve ezzel, hogy elégedetlenek vagyunk a TV egyoldalúan, hatalompárti politikai és hírműsoraival. Pártay Tivadar ez utóbbit egyértelműen ellenezte. Sőt, a Múzeumkerti ünnepségen való részvétel mellett foglalt állást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|