|
|
|
|
Megkezdődik az MSZP köztársaságielnök-választási kampánya - Sajtótájékoztató Szegeden
|
1989. október 13., péntek - Amennyiben az Országgyűlés a jövő héten elfogadja a köztársasági elnök intézményére vonatkozó törvényt, október 21-én politikai nagygyűlés és majális lesz Szegeden, az újszegedi sportcsarnokban és környékén. Erről tájékoztatta pénteken Szegeden az újságírókat Vastagh Pál, az MSZP vidéki titkára. Elmondta: a rendezvényt azzal a céllal szervezi az MSZP, hogy a közvélemény széles rétegeit megnyerje, minél többen támogassák a szerveződő MSZP-t és köztársaságielnök-jelöltjét. Az országos elnökválasztási kampány nyitásának tekintik a szegedi rendezvényt, amelyen az MSZP vezető politikusai is részt vesznek, köztük Nyers Rezső, a párt elnöke, Pozsgay Imre köztársaságielnök-jelölt.
A program két részből áll. Az egyik a politikai - ennek keretében lesz nagygyűlés, fórum -, a másik a majális-jellegű, szórakoztató műsor. A fő helyszín a sportcsarnok nagyterme, de a környéken is számos látnivaló akad majd. Vásárlással egybekötött termékbemutatók, népművészeti vásár várja az érdeklődőket. A nagyszabású rendezvény célja az is, hogy tagokat toborozzon az MSZP-nek. Ha az Országgyűlés nem fogadja el a köztársasági elnökre vonatkozó törvényt, a rendezvény más jellegű lesz - mondta Vastagh Pál. (MTI)
1989. október 13., péntek 16:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Azért hívom Önöket, hogy nem dőltem be a mai TV-Hiradónak már az önökről elhangzott provokációnak. Én hiszek maguknak továbbra is, nincs másról van szó, mint hogy valaki ellopopt két Szabad Európa Rádiós űrlapot, aztán csupa provokativ szöveget ráfirkált aztán elküldte Magyarországra.Én továbbira is hiszek Önöknek, sőt jobban.Az biztos, hogy maguknak van igazuk."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Közeledett március 15-e. A kormány, illetve az MSZMP a Múzeumkertben szándékozott nagygyűlést tartani. Erre meghívta a Kisgazdapártot is. Ezzel szemben az ellenzék egységesen a Szabadság téren kívánt megemlékezni a történelmi eseményről. Jelképesen el kívántuk foglalni a televíziót, jelezve ezzel, hogy elégedetlenek vagyunk a TV egyoldalúan, hatalompárti politikai és hírműsoraival. Pártay Tivadar ez utóbbit egyértelműen ellenezte. Sőt, a Múzeumkerti ünnepségen való részvétel mellett foglalt állást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|