|
|
|
|
Battonya és az SOS-falu
|
1989. július 3., hétfő - A világ valamennyi SOS-gyermekfaluja működésének egyik alapelve, hogy e kis gyermekközösségek beépüljenek a ,,falu,,-nak otthont adó település társadalmába. Egyre inkább teljesíti ezt a feltételt az első magyarországi SOS-falu, a battonyai. A város és a gyermekfalu közt harmonikus a kapcsolat. Az óvodák és az iskolák nevelői bejárnak a faluba segíteni a családokhoz, hogy segítsék a nevelőanyákat a gyermekek műveltségi hátrányainak csökkentésében. Ennek is köszönhetően évről évre javul a gyermekfalu kis lakóinak iskolai tanulmányi eredménye. A gyermekek az SOS-faluból rendszeresen kijárnak a városi művelődési intézményekbe, például a zeneiskolának tizenkét növendéke a gyermekfalu lakója.
Az SOS-falu gyermekei a helyi sportegyesületben is tevékenykednek, jelenleg éppen ingyenes úszótanfolyamokat tartanak nekik a városi fürdőben, s otthon vannak a városi sportcsarnokban is. Bejárnak apróságok a városi könyvtárba, többen pedig a sakk-szakkörben töltik szabad idejük egy részét. A gyermekfaluban rendszeresített mozivetítésekre a telep kis polgárai elhívják városbeli osztálytársaikat, cimboráikat. Nyáron családi üdüléseken pihenhet a gyermefalu 75 lakója: egy-egy család egy-két hetes nyaralásra megy a segítőkész vállalatok üdülőibe, a nevelőanyák pedig ezentúl elviszik nevelt gyermekeiket nyaralni - úgy, ahogy az a többi, nem gyermekfaluban élő családban hagyományos. A battonyai gyermekfalu a város és környék valamennyi közintézményével kitűnő kapcsolatot alakított ki, a postától a mentőig, a tanácstól a rendőrségig minden szerv segíteni igyekszik az első hazai SOS-falu kis polgárainak életét. A gyermekfaluban egyébként egy család még nevelőanyára vár. (MTI)
1989. július 2., vasárnap 14:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Azért hívom Önöket, hogy nem dőltem be a mai TV-Hiradónak már az önökről elhangzott provokációnak. Én hiszek maguknak továbbra is, nincs másról van szó, mint hogy valaki ellopopt két Szabad Európa Rádiós űrlapot, aztán csupa provokativ szöveget ráfirkált aztán elküldte Magyarországra.Én továbbira is hiszek Önöknek, sőt jobban.Az biztos, hogy maguknak van igazuk."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Közeledett március 15-e. A kormány, illetve az MSZMP a Múzeumkertben szándékozott nagygyűlést tartani. Erre meghívta a Kisgazdapártot is. Ezzel szemben az ellenzék egységesen a Szabadság téren kívánt megemlékezni a történelmi eseményről. Jelképesen el kívántuk foglalni a televíziót, jelezve ezzel, hogy elégedetlenek vagyunk a TV egyoldalúan, hatalompárti politikai és hírműsoraival. Pártay Tivadar ez utóbbit egyértelműen ellenezte. Sőt, a Múzeumkerti ünnepségen való részvétel mellett foglalt állást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|