|
|
|
|
Szűrös Mátyás javaslata - EK-MSZMP (1. rész)
|
1989. május 23., kedd - Az Ellenzéki Kerekasztal (EK) továbbra is az MSZMP-vel kíván tárgyalóasztalhoz ülni - nyilatkozta az MTI érdeklődésére Tölgyessy Péter, az EK tárgyalócsoportjának tagja. Hozzátette: elfogadják Szűrös Mátyásnak, az Országgyűlés elnökének azt a felajánlását, hogy közreműködik a tárgyalások lebonyolításában. Elmondta, hogy véleményét még nem egyeztette a kerekasztal tagjaival, de szerinte teljesen új felállás lenne, s talán lendületet adhatna a tárgyalásoknak, ha az MSZMP-vel együtt. A kormány vagy a parlament képviselői is a tárgyalóasztalhoz ülnének. Ez viszont egyéni kezdeményezés helyett a KB testületének döntése alapján történjék - mutatott rá.
Mint mondta, az ellenzéki kerekasztal nem akarja eldönteni, hogy kivel kell tárgyalni, de a hatalom jelenlegi igazi gazdája vitán felül az MSZMP KB. Így nem volna jó, ha a Központi Bizottság kimaradna a megállapodásokból, mert esetleg azt mondhatnák a testület tagjai, hogy számukra nem kötelező érvényűek a megkötendő egyezmények. Ezért ha a KB úgy dönt, hogy a parlament vagy a kormány tárgyaljon az ellenzékkel, az MSZMP-nek akkor is képviseltetnie kellene magát a hatalom delegációjában. Tölgyessy Péter hangsúlyozta: olyan megállapodásokat szeretnének kötni, amelyekből rövid időn belül jogszabály lesz. Ebben az Országgyűlés elnöke jelenleg semmiféle kötelező ígéretet nem tud adni. Egyébként bizonyos ügyekben, napi konfliktusokban - mint például Bős-Nagymaros, vagy a gyógyszerrendelet - kívánatos lenne a kormánnyal tárgyalni. Ebben azonban a független szakszervezetek lennének a partnerek, az EK csak megfigyelő. Végezetül arról szólt, hogy az Ellenzéki Kerekasztal Pozsgay Imrét kettős minőségében - PB-tag, államminiszter - szívesen elfogadná tárgyalópartnernek. Az MSZMP szakértője, Tóth András azt hangsúlyozta: a kiindulási pontjuk továbbra is a Központi Bizottság május 8-ai javaslata, de minden olyan értelmes kezdeményezést üdvözöl az MSZMP, amely segíti a tárgyalások kimozdítását a holtpontról. (folyt.köv.)
1989. május 23., kedd 13:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Azért hívom Önöket, hogy nem dőltem be a mai TV-Hiradónak már az önökről elhangzott provokációnak. Én hiszek maguknak továbbra is, nincs másról van szó, mint hogy valaki ellopopt két Szabad Európa Rádiós űrlapot, aztán csupa provokativ szöveget ráfirkált aztán elküldte Magyarországra.Én továbbira is hiszek Önöknek, sőt jobban.Az biztos, hogy maguknak van igazuk."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Közeledett március 15-e. A kormány, illetve az MSZMP a Múzeumkertben szándékozott nagygyűlést tartani. Erre meghívta a Kisgazdapártot is. Ezzel szemben az ellenzék egységesen a Szabadság téren kívánt megemlékezni a történelmi eseményről. Jelképesen el kívántuk foglalni a televíziót, jelezve ezzel, hogy elégedetlenek vagyunk a TV egyoldalúan, hatalompárti politikai és hírműsoraival. Pártay Tivadar ez utóbbit egyértelműen ellenezte. Sőt, a Múzeumkerti ünnepségen való részvétel mellett foglalt állást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|