|
|
|
|
KB-ülés - Berecz János előterjesztése
|
1989. március 7., kedd - Elemi erővel tört fel a párttagság igénye egy világos, közérthető és követhető politikai program iránt - mutatott rá Berecz János, a Központi Bizottság titkára a ,,Mire törekszik a Magyar Szocialista Munkáspárt?,, című akcióterv-javaslatot ismertetve. - Az is világossá vált - folytatta -, hogy most olyan cselekvési programra, szándékaink kinyilvánítására van szükség, amely tartós törekvéseken alapul, de rövid távra szól. Mit vállalhat fel ez a program? Felvállalja, hogy egy politikai pártnak a magyar nemzet érdekében, a legfontosabb időszerű kérdésekben megfogalmazott cselekvési programja legyen. A program egyetemes és nemzeti irányadó értékei a szabadság, az igazságosság, a szolidaritás. Mi ezeket az eszményeket, amelyeknek a középpontjában az egyes ember áll, vissza akarjuk helyezni szerves, természetes társadalmi környezetükbe. Szabadságeszményünk a személyiség önállósága, az emberi jogok érvényesülése. Az értékek valóra váltásának csak egyetlen útja lehet: a demokrácia. Meggyőződésünk, hogy ezek az eszmék a szocializmus kiépülésével teljesedhetnek ki. Ezért azonban cselekedni kell, s pártunk cselekedni akar (MTI)
1989. március 7., kedd 09:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Azért hívom Önöket, hogy nem dőltem be a mai TV-Hiradónak már az önökről elhangzott provokációnak. Én hiszek maguknak továbbra is, nincs másról van szó, mint hogy valaki ellopopt két Szabad Európa Rádiós űrlapot, aztán csupa provokativ szöveget ráfirkált aztán elküldte Magyarországra.Én továbbira is hiszek Önöknek, sőt jobban.Az biztos, hogy maguknak van igazuk."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Közeledett március 15-e. A kormány, illetve az MSZMP a Múzeumkertben szándékozott nagygyűlést tartani. Erre meghívta a Kisgazdapártot is. Ezzel szemben az ellenzék egységesen a Szabadság téren kívánt megemlékezni a történelmi eseményről. Jelképesen el kívántuk foglalni a televíziót, jelezve ezzel, hogy elégedetlenek vagyunk a TV egyoldalúan, hatalompárti politikai és hírműsoraival. Pártay Tivadar ez utóbbit egyértelműen ellenezte. Sőt, a Múzeumkerti ünnepségen való részvétel mellett foglalt állást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|