Rendszerváltás és az MTI

	Interjú Fejtő Ferenccel
(Vadász János) München, 1989. március 9. (SZER, Szerkesztők fóruma) - Az e heti Szerkesztők fórumán a Párizsban élő, nemzetközi hírű történész és publicista, Fejtő Ferenc a legutóbbi hónapok, illetve hetek magyarországi fejleményeiről fejti ki véleményét. Erről teszek fel neki Párizsba néhány kérdést. Az MSZMP Központi Bizottsága február közepén ülést tartott és határozatot hozott, miszerint a többpártrendszer keretei között tekinti célszerűnek az úgynevezett szocialista pluralizmus megvalósítását. Már ezt megelőzően az Országgyűlés ülésszakán az egyesülési törvény tárgyalásakor ígéretet tett a kormány, hogy a pártok - többesszámban: a pártok - működését szabályozó törvénytervezetet legkésőbb augusztus 1-jéig az Országgyűlés elé terjeszti. De facto már létrejöttek politikai pártok, először a Független Kisgazdapárt bontott zászlót, majd a közelmúltban a szociáldemokraták, most megalakulását jelentette be Néppárt néven a volt Nemzeti Parasztpárt is, arról nem is beszélve, hogy számos alternatív politikai szervezet - a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége stb., - már potenciálisan politikai pártként működik. - Igen. - Kibontakoznak tehát egy esetleges többpártrendszer körvonalai, föllépnek a szereplői. A hatalmi párt most azt állítja, hogy ezt megengedi, nem akarja meggátolni... - Ő kezdeményezte. - Viszont azt is állítja, hogy a vezető szerepét - úgymond - politizálva meg kívánja őrizni. Ezt valahogy egy önellentmondás formájában fejtette ki Grósz Károly egy beszédében, mondván: a hatalom gyakorlását megosztjuk másokkal, de a hatalmat nem osztjuk meg senkivel. - Igen, olvastam a beszédet. Úgy van. - Mindez nyilvánvalóvá teszi, hogy a hatalmi csoport, vagy annak legalábbis egy része kidolgozott valamiféle stratégiát, hogy a hatalom megőrzését érvényesítse. Most Fejtő Ferencet kérdezem: véleménye szerint miben áll ez a stratégia? - Az én értesüléseim is egyeznek azzal, hogy kidolgoztak egy stratégiát, ami viszont majdnemhogy történeti prespektívába van beállítva - a magyar történelem perspektívájába beállítva. Úgy tűnik nekem, hogy ez az 1922-től kezdve a Horthy-Bethlen-féle konszolidációs stratégiának egy modern, kommunista változata. Tényleg, Grósz azt hiszem megmondta a lényegét ennek a stratégiának. A kommunistákkal is úgy van az ember, mint annak idején Hitlerrel volt: hogy rejtik is szándékaikat és ugyanakkor meg is mondják. Miben áll ez a stratégia? A lényege tényleg az, hogy a kommunista párt politikai monopóliumát meg akarja őrizni -, de ugyanakkor a felelősséget a politikájáért meg akarja osztani. Hogy egyeztethető össze ez a többpártrendszerrel, amelynek a keretében - mondják ők - meg akarják oldani? Hát ebben semmi újság nincs tulajdonképpen, mert hiszen tudjuk, hogy Csehországban és Lengyelországban többpártrendszer keretében működik a kommunista pártnak a hatalmi monopóliuma. - Az NDK-ban is, Kelet-Németországban is. - Kelet-Németországban is, sőt még Bulgáriában is. - Igen, ott van egy parasztpárt. - Sőt azt szeretném mondani, hogy Magyarország és Románia, és Jugoszlávia azok az országok, amelyekben a többpártot teljesen fölbontották, illetve föloszlatták, és amelyben a párt minden takaró nélkül gyakorolta eddig a hatalmat. Ennek a megoldására a magyar vezetőség olyan érdekes utat választott, amely túltesz a Rákosinak a szalámitaktikáján is, annyira, hogy ördöngösen okos ez, az az út. Először is úgy, hogy például a Szociáldemokrata Párt megalakult, tömegével jöttek hozzá jelentkezni a fiatal munkások, fiatal emberek, és egy olyan pártvezetőség kezdett kialakulni, amelyben ezek a fiatalok nagyobb szerepet játszanak, döntő szerepet játszanak, dinamikusabb fiatalok tényleges demokráciát akarnak, mint azok a kivénhedt, nagyon tiszteletre méltó túlélők, akik körülbelül olyan idősek mint én, és akik azonban dinamizmusra nem alkalmasak és nagyon könnyen manipulálhatók. Nem tudom tudják-e már Magyarországon belül, vagy tudják-e Nyugaton - Nyugaton nem tudják -, hogy bizonyos nyomásoknak engedve egy olyan határozatot hoztak - mind a Szociáldemokrata, mind a Kisgazdapártban -, hogy azoknak a vezetőségében csak az 1945 óta a pártban szereplők vehetnek részt. - Igen, erről tudomásunk van, a szociáldemokraták vonatkozásában, hogy a kongresszusukig - ami az év végén lesz, úgy tervezik - csak az lehet az ideiglenes vezetőség tagja, aki 1948-ban is .... - (...), hogy kinek a nyomására határozták el? Ez az jelenti, hogy a dinamikus fiatal embereket tulajdonképpen eltávolították, ugyanakkor sikerült egy nagyon jó taktikával a Bihari - aki igazán vezetésre termett ember - és a párt közé éket verni, úgyhogy a Biharinak a vezető szerepe teljesen megsemmisült, és így egy öreg, manipulálható, nagyon tiszteletre méltó, de politikai vezetésre, még a Szakasits-féle vezetésnél is alkalmatlanabb vezetőséggel állunk szemben. Ugyanez történik a Kisgazdapártban. Ez nem elég, hogy a Kisgazdapártban ez történik, de ugyanakkor megismétlik - vagyis a történelemben ugye sok ismétlés van más körülmények között - a Rákosinak a taktikáját, aki, hogy a Kisgazdapártot meggyöngítse teremtett annak idején egy Nemzeti Parasztpártot, amelybe - a Nemzeti Parasztpártba - jóhiszemű emberek is részt vettek annak idején a népi mozgalomból, mint Kovács Imre, Szabó Zoltán és mások, de amelyben a különböző nyomások hatására - és mikor észrevették, hogy tulajdonképpen a kommunista pártnak az eszközei voltak - akkor a Kovács Imre, Szabó Zoltán, többiek kiléptek, és maradt az a Veres Péter és Erdei Ferenc, meg azok, akik azután engedelmes eszközei lettek a kommunista politikának. A másik része a dolognak az, hogy ugye már előre megmondták, hogy csak azok szerepelhetnek a közéletben, vehetnek részt a többpártrendszerben, akik a szocializmust fogadják el alapul. - A probléma az, hogy a szocializmus fogalmát... - Itt a szocializmus fogalmát pedig egyszerűen nem határozzák meg. Én a napokban Triesztben voltam egy összejövetelen, egy kollokviumon és ott azt mondottam - mikor folyton a szocializmusról beszéltek, Vásárhelyi és olasz kommunisták és mások és szabad, és nemzeti vagy független kommunisták, de kommunisták - tessék meghatározni, tulajdonképpen mi az? Amire azt mondta a Vásárhelyi, hogy a demokrácia a legjobb út a szocializmus felé. De hát - kérdezem - milyen szocializmus felé, mi a szocializmus? Én a szocializmust meghatároztam, megpróbáltam ott meghatározni. Én azt mondtam a szocializmus a következő: Először is Ferdinánd Raphaelt idéztem, aki azt mondta, hogy az első pont a szocializmus felé, az mindig az igazságnak a mondása -, megmondani azt ami van, egy helyzetanalízisből kiindulva. A második pont pedig az, hogy szociálpolitikát csinálni. Szóval a kapitalizmusnak a különböző kinövéseit és káros hatásait egy olyan szociálpolitikával kiegészíteni - a szabad versenynek és a szabad iparnak stb., a magángazdálkodás - olyan szociálpolitikával, amelynek az alapjait először az angol toryk, az angol konzervatívok vetették meg Marx szerint is 1851-ben, munkásvédelmi- politikájukkal, amit aztán Bismarck folytatott, és aminek a megvalósítását a welter-politikában látjuk, amelyet tulajdonképpen minden nyugati ország bevezetett, ahol a munkásságnak egyrészt szakszervezeti szabadságot biztosítanak, másrészt pedig munkás jóléti- és az árvák, az özvegyek, a szegények, stb. életbiztosításáról gondoskodnak. A harmadik pont amit meghatároztam: a szocializmus, hogy mindennek a kivívására küzdelem kellett mindig a konzervatív és reakciós elemek ellen, és ebben a küzdelemben a munkásoknak és a progresszív entellektüeleknek bizony szerepet kell játszani, ez az a munkás és entellektüel szövetség, amiről annak idején Marx is álmodozott - de természetesen egy szabad szövetségről volt szó, és nem pedig egy pártnak a kontrollja alatt álló... - Ezen kritériumok alapján az MSZMP egészen bizonyosan nem kíván szocializmust .- de ahogy mondotta is: a probléma az, hogy nem is hajlandó ezt meghatározni - illetve a definíció jogát fenntartja magának egy későbbi, meghatározatlan időpontig. - Időt, és már eleve is a liberális ellenzéket - de feltételezem, hogy Magyarországon a lakosság többségének elege van már az úgynevezett szocializmusból, és szeretnének, amit elsősorban szeretnének a szabadság, és másodsorban pedig biztonságot. Ennek a szabadságnak a biztosítása nem áll fenn, és itt mondhatnám, hogy bizonyos fenntartással viseltetem például a Demokrata Fórum iránt, amelyik - rögtön már valószínűleg a Pozsgay védelmét vagy protekcióját biztosítandó - már eleve kijelentették, hogy ők nem ellenzék -, hanem csak dialógust akarnak. Márpedig demokráciát akarni úgy, hogy az ember csak dialógussal akar párbeszédet folytatni, esetleg nyomást gyakorolni a hatalmat élvező, birtokló pártra - de viszont már eleve úgy megy bele a tárgyalásokba, hogy az ellenzékiséget kizárja a maga részére - hát ezt politikailag nagyon furcsa dolognak tartom. A másik pedig ... - Igen. Szeretnék itt még ezzel kapcsolatban nyomban valamit kérdezni, és ez az, hogy ez - mert hát végeredményben az ellenzéknek is van valamiféle stratégiája - az elképzelés, amit a Magyar Demokrata Fórum érvényesíteni próbál, ez nem azon a feltételezésen alapszik-e, hogy a hatalmi csoportnak, az MSZMP-nek nincs egységes stratégiája? Hogy megoszlanak a vélemények a vezetésén belül, hogy a megítélése szerint ez helyes-e, hogy valóban ... - Bocsásson meg, hogy közbevágok itten rögtön. Mindenki tudja, hogy a kommunista párt - nevezzük a nevén - most nagyon nehezen \ akadályozza meg pártülésen a pártszakadást, a felbomlást, a két szárny, az úgynevezett rendpárt amelyik többségben van még a Politikai Bizottságban és a Központi Bizottságban természetesen, hiszen a parlamentben is ugye 90 százalékban kádáristák ülnek még mindig. A kádáristák közül van egy csoport, amelyik azért belátta, mondjuk egy demokratikusabb rendezésnek lehetőségét. Ez kétségtelen hogy a párt megoszlott, de viszont kinek a kezében van az a 100 ezer fegyver, amit kiosztottak nemrégen, és ki osztatta ki ezeket a fegyvereket a munkásőrségnek, a rendőrségnek és a régi ávosoknak és a veteránoknak? Ezt a kérdést fölteszem, és remélem Magyarországon feleletet kapunk majd rá. Ki osztotta ki, és kinek kezében van az a 100 ezer fegyver, amit tudomásom szerint kiosztottak? Általában egy válságban az kerül ki győztesen - még egy párton belül, vagy egy apparátuson belül is - akinek a fegyver a kezében van. - Ez azt hiszem, ráirányítja a figyelmet az úgynevezett Münnich Ferenc Társaságra. - Hát mindenesetre a Münnich Társaságra és Kádárnak rejtélyes viselkedésére, és a Berecznek a bizonytalan viselkedésére. És aztán felteszi végülis a kérdést az ember, hogy tulajdonképpen Pozsgay mit akar? Mert én úgy látom innen, hogy Pozsgayban - mint ahogy Goethe mondotta magáról -, két lélek lakozik a mellében. Az egyik lélek az kétségtelen az Illyés Gyula, Csoóri Sándorral nevelkedő magyar hazafinak a lelke, ami sok beszédéből, nyilatkozatából kiderül, amikor például azt mondta nemrégen, hogy vigyázni kell, hogy megint ne jussunk arra a tragikus sorsra mi magyarok, ami eddig volt, hogy amikor a gödörből föl akartunk támaszkodni, akkor mindig valaki a kezünkre taposott, hogy visszazúdítson bennünket a gödörbe. Ezt egy Adyn, József Attilán, Illyés Gyulán nevelt és tovább menve: Eötvös Józsefen, Széchenyin, Vörösmartyn nevelt magyar mondotta. Ő ugyanakkor egy kommunista lélek is, végül is a Politikai Bizottságnak a tagja - és feltehető róla, hogy mint kommunista, aki még mindig kommunista, annál bizonyos prioritása van annak, hogy a kommunista pártot megmentse, mégpedig azokkal szövetkezve - és itten visszagondolok a 30-as évekre, amikor Zilahy Lajos és mások, akik a Márciusi Frontot alapítottak - abban a feltevésben éltek, hogy az akkori hatalomnak, a horthyzmusnak, a bizonyos gömbösista, vagyis magukat reformistának nevező szárnyára támaszkodva megvalósíthatják majd a magyar demokráciát és a magyar földreformot. (folyt.) 1989. március 9., csütörtök
Vissza » Folytatásokkal » A hírhez kapcsolódik »