|
|
|
|
Magyar Október jelentése
|
London, 1989. január 21. (BBC) - Felolvassuk a Magyar Október Sajtószolgálat budapesti tudósítását a független szervezetek élénk tevékenységéről: - Tegnap ismét zsúfolt programja volt a független mozgalmaknak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete délután 4 órakor kezdte meg többrészes fórum-sorozatát az Országos Pedagógiai Intézet Gorkij fasori épületében, ahol ez alkalommal a szakszervezet programtervezetét vitatták meg. A Kisgazdapárt II. kerületi alapszervezete a Hazafias Népfront Keleti Károly utcai irodájában tartotta meg nyilvános alakuló ülését, míg a Szabaddemokraták Szövetségének II. kerületi csoportja az egyesülési törvényről és az új választások szükségességéről rendezett vitát a Szilfa utcai Ságvári Endre Művelődési Házban -, ahol jelen volt Bánffy György országgyűlési képviselő is. Az SZDSZ ma tanácsülést tart. A Magyar Zsidók Kulturális Egyesülete a Kosztolányi Dezső Művelődési Otthonban, a IX. kerületi Török Pál utcában tartott klubtalálkozót. Tegnap délután 4 órakor kezdődött meg a Duna-kör most már hétről- hétre ismétlődő akciója: a Nyugati, Keleti- és Déli Pályaudvaron, illetve az aluljárókban folytattak aláírásgyűjtéseket arra az Elnöki Tanácshoz címzett levélre, amelyben az építkezés leállítását, és népszavazást követelnek a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében. Végül este 6 órakor összejövetelt és vitát rendezett a Jurta Színházban a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság "Új kiegyezés: alternatív csoportok és a hatalom" címmel. A találkozón ott volt az MSZMP Párttörténeti Intézetének nevében Molnár János, az "Ellenforradalom Magyarországon 1956-ban" című, 1967-ben megjelent könyv szerzője. Az Új Márciusi Front képviseletében pedig Vitányi Iván szólalt fel, míg a Magyar Demokrata Fórumot Csurka István, a Szabad Demokraták Szövetségét Szabó Miklós, a FIDESZ-t Molnár Péter, a Bajcsy-Zsilinszky Endre baráti társaságot pedig Antall József képviselte. Úgy tűnik azonban, hogy a politikai vezetés tart attól, hogy a független csoportokkal való esetleges kompromisszumkötés és kiegyezés sem állítja meg a politikai válság mélyülését. Erre mutat, hogy tegnapelőtt rendkívüli minisztertanácsi ülésen határozták el, hogy ezentúl egy szűkebb - hattagú - kabinet működik a kormányon belül. Ennek tagja a két államminiszter, a külügy- és belügyminiszter, valamint a miniszterelnök és helyettese. A szűkebb kabinet az MTI közleménye szerint a kormányzati politika formálásának műhelye lesz. Szűkebb kabinetet Magyarországon utoljára Nagy Imre kormánya alakított 1956 novemberében. +++
1989. január 21., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|