|
|
|
|
Levél Csehák Judithoz
|
(Gordon Tamás) München, 1989. január 5. (SZER, Világhíradó) - A társadalom független szerveződése nem hagyja érintetlenül az egészségügy területét sem. 15 ezer egészségügyi dolgozó - köztük négyezer orvos - csatlakozott a szakmájuk megreformálását követelő bátaszéki orvosok felhívásához. Körlevelükben többek között a paraszolvencia, azaz a hálapénzre szorultság ellen tiltakoznak. Figyelemre méltó, hogy Csehák Judit egészségügyi és szociális miniszterhez eljuttatott beadványukra nem érkezett válasz, illetve a miniszter-asszony azt üzente, hogy majd lehetőséget kerít a személyes találkozásra. Én a magam részéről megértem Csehák Juditot. Igencsak elfoglalt ezekben a napokban, hiszen nem lehet könnyű dolog az influenzajárvány kellős közepén megszervezni, hogy a patikák ellen tudjanak állni a betegek és hozzátartozóik rohamának. Különösen most, amikor a betegség az egészségügy dolgozóit sem kíméli. Budapesten például bezárták a gyógyszertárak felét. Bár nem egészen az influenzajárvány miatt. Most ugyanis leltároznak. Érhető, hiszen január 9-től jelentős áremelések lesznek. Még ha akad is valaki, aki lenyeli ezt a keserű pirulát - mármint a gyógyszerek drágulását -, azt a kérdést azért joggal teszi fel: nem lehetett volna megvárni a járvány elvonulását? A kérdéshez válasz is jár, és azt akárki könnyen megkaphatja, az Egészségügyi és Szociális Minisztérium válság-telefonszolgálatától. Én például feltárcsáztam a megadott telefonszámot és egy készséges, udvarias hölgy válaszolt is. Arra hivatkozott, hogy az időjárás enyhülését nem lehetett előre megjósolni. És ha most nagy hideg lesz, akkor a járványnak is vége lesz. Majd megfordította az érvelést: ki tudja, ha elhalasztják két héttel, akkor nem jön-e újabb enyhülés - ami kedvez a járványnak. Hát ez igaz. Megeshet, hogy néhány száz ember feleslegesen dolgozik, leltárt készít, átáraz és a többi. Ehhez képest igazán semmiség, ha másfél-százezer ember beteg páciens nem jut gyógyszerhez, vagy az egészséges kapja el az influenzát, miközben órákat tölt el sorban állással, nyitva tartó patika felkutatásával. Pesti orvos barátom röviden így summázta véleményét: demokráciában ebbe belebukhat a miniszter. És nálunk? Ettől erősödik. +++
1989. január 5., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|