|
|
|
|
Amerikai igazságügyi delegáció programja
|
1990. december 3., hétfő - Richard Thornburgh, az Amerikai
Egyesült Államok igazságügy-minisztere, aki delegáció élén
tartózkodik háromnapos látogatáson Budapesten, hétfőn rendkívül
gazdag programot bonyolított le. Délelőtt megbeszéléseket kezdett
dr. Boross Péter tárca nélküli miniszterrel, majd Antall József
fogadta hivatalában a vendégeket.
Az MTI értesülése szerint dr. Boross Péter tárca nélküli miniszternél folytatott tárgyalásokon jelen voltak: William S. Sessions, az FBI igazgatója, valamint a Magyar Köztársaság Információs Hivatalának, és Nemzetbiztonsági Hivatalának megbízott főigazgatói is. A szakértők bevonásával - kedden is folyó - tárgyalásokon az Egyesült Államokat és Magyarországot egyaránt érdeklő nemzetközi terrorizmus és bűnözés elleni közös harc kérdései szerepeltek, illetve szerepelnek.
Az amerikai delegáció tárgyalásokat folytatott az Igazságügyi Minisztériumban, ahol dr. Balsai István igazságügy-miniszter tájékoztatta vendégeit a politikai rendszerváltással összefüggő jogi reformfolyamatról, az igazságügyi tárca feladatairól. Részletesen szólt azokról a területekről, ahol elsősorban számítanak az amerikai segítségre (szakemberek tanulmányútja, külföldi szakirodalom magyar nyelvű megjelentetése, a technikai infrastuktúra fejlesztése).
Richard Thornburgh tájékoztatást adott vendéglátóinak az 1870-ben megalakult amerikai igazságügyi minisztérium szervezetéről, legfontosabb feladatairól. A segítségnyújtásban különösen fontosnak ítélte a szakértők cseréjét, a jogi egyetemek közötti együttműködés fokozását. Az amerikai miniszter figyelmeztette vendéglátóját arra a veszélyre, amelyet a nemzetközi bűnözés - a gazdasági átalakulást kihasználva - okozhat Magyarországnak. A miniszterek tárgyaltak még a két ország közötti jogsegély-egyezmény előkészítéséről is, amely az 1857-ben megkötött egyezményt váltaná fel.
Richard Thornburgh és kísérete délután látogatást tett az Országgyűlés plenáris ülésén is. (MTI)
1990. december 3., hétfő 17:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|