|
|
|
|
- Magyarországi blokád - 1/1. folyt.
|
Tegnap egyébként ellentüntetésre is sor került. Több száz főből álló csoport a parlament elé vonult, támogatásáról biztosította a kormányt és tiltakozott az utak elbarikádozása ellen. A tüntetőket Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese vezette.
Hírügynökségi jelentések szerint a taxisok és teherautósofőrök sztrájkját a társadalom széles rétegei támogatták és a kormány az elmúlt két nap alatt vesztett népszerűségéből.
A háromnapos tiltakozások próbára tették a fiatal magyar demokráciát. Horváth Balázs az ország belügyminisztere figyelmeztetett: az utak eltorlaszolása tarthatatlan helyzetet teremtett Magyarországon. Jeszenszky Géza külügyminiszter a televízióban mondott beszédében utalt arra, hogy Magyarország a válság megoldása érdekében kapcsolatba lépett számos nyugati országgal.
Magyar politikusok szerint az üzemanyagárak emelésére hozott döntés egyhangú volt. Szükségességét nem lehet kétségbe vonni, mivel a szovjet olaj kiesése miatt Magyarország a világpiacon kényszerül nyersolajat vásárolni, mégpedig a Perzsa-öböl menti válság miatt magasabb árakon.
Időközben Kohl kancellár ígéretet: szakértőkből álló kormányküldöttséget irányít Magyarországra, hogy megoldást találjon az olajvásárlások okozta problémákra. De - mint mondottuk - a magyar hírügynökség szerint a blokádnak vége és Budapesten újra lehet taxit hívni. +++
1990. október 29., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|