|
|
|
|
Antall József - nyilatkozat, tárgyalások (3. rész)
|
Pierre Joxe francia belügyminiszterrel egyebek között megállapodás jött létre arról, hogy francia részről segítséget nyújtanak a helyhatósági választásokat követően a helyi közigazgatási rendszer kialakításához. Ugyancsak segítik a magyar rendőrség demokratikus átszervezését, közbiztonsági tevékenységének megszilárdítását, együttműködnek a magyar szervekkel a nemzetközi terrorizmus és a kábítószerkereskedelem elleni küzdelemben is.
Antall József a tájékoztatón nagy hangsúllyal szólt a politikai tárgyalásokról, az e téren kialakult egyetértésről. Rámutatott: Francois Mitterrand elnökkel, Michel Rocard miniszterelnökkel és a többi vezető francia politikussal, kormánytisztségviselővel folytatott tárgyalások új, az eddiginél magasabb szintre emelték a két ország közötti kapcsolatokat. ,,Nem hinném, hogy a történelem folyamán ezek a kapcsolatok bármikor is jobbak lettek volna, mint most,, - hangoztatta a magyar miniszterelnök, megismételve korábbi kijelentését: míg Franciaország számára régebben a közép-kelet-európai térségben más országok voltak a kiemelt partnerek, Magyarország pedig sok tekintetben a háttérbe szorult a francia politikában, addig most legalábbis egyenrangú lett a többi országgal és francia részről szoros együttműködést kívánnak megvalósítani vele.
A miniszterelnök elmondotta: valamennyi francia tárgyaló partnere felvetette a romániai helyzet problémáit. A nemzetközi témák során fontosságot kapott a Szovjetunió belső helyzetének megítélése, s ugyancsak minden politikai tárgyaláson felmerült az a kérdés: mi Magyarország álláspontja az európai biztonságról, a Varsói Szerződéssel kapcsolatos tanácskozásról is.
Ezzel kapcsolatban az MTI tudósítója megkérdezte a miniszterelnököt: bonni és párizsi tárgyalásai során sikerült-e megértetnie a magyar álláspontot a katonai tömbökkel kapcsolatban és nem fog-e ez az álláspont gondot okozni az európai biztonsággal kapcsolatos tárgyalásokon. Antall József válaszában - az Országgyűlés állásfoglalására és a kormány ismert álláspontjára hivatkozva - úgy vélekedett: a tárgyalásokon éreztették, hogy Magyarország megfontolt módszerekkel kívánja megoldani ezt a kérdést, ugyanakkor nem tudja elfogadni azt a módszert, amely ma is katonai tömbökben számol, a leszerelési kérdések rendezését csupán ,,tömbszempontokból,, kiindulva képzeli el. (folyt.)
1990. június 23., szombat 15:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|