|
|
|
|
A FIDESZ III. kongresszusa - harmadik nap (1. rész)
|
1990. június 3., vasárnap - A szervezeti és működési
szabályzat vitája szerepelt volna a FIDESZ-kongresszus harmadik
munkanapjának napirendjén, ám a dokumentumról, valamint az ahhoz
beterjesztett módosító javaslatokról végül is nem sikerült érdemben
dönteniük a résztvevőknek.
Már a délelőtti munka sem kezdődhetett zökkenőmentesen, hiszen az időjárás mostohára fordultával nem lehetett a kongresszust az előző napi helyszínen, a Budai Parkszínpadon folytatni. A FIDESZ-tagoknak az eső elől a Kertészeti Egyetem aulájába kellett áttelepülniük. Így csak jó órányi késésssel kezdhettek az alapszabály vitájához, amely a számos ügyrendi javaslat és a nem egyszer obstrukciós színezetű közbeszólás miatt már-már úgy tűnt, hogy teljes eredménytelenségbe fullad. Többen ugyanis nem nyugodtak bele, hogy az alapszabályhoz tett indítványaikat az előző napi szekcióülésen már elvetették, ismételten megpróbálták javaslataikat a plénum elé hozni.
A végeláthatatlannak tűnő szavazási procedúrát végül is Fodor Gábor javaslata törte meg, s indítványát nagy többséggel el is fogadták a jelenlévők. Ennek értelmében felfüggesztették az alapszabály vitáját, s úgy döntöttek, hogy a mostani kongresszus csupán az új vezetőségről, valamint a költségvetésről határoz. Ez utóbbi azért volt sürgető, mert - mint Fodor Gábor rámutatott - a plénum által jóváhagyott költségvetés nélkül megbénul a FIDESZ tevékenysége.
Az elfogadott indítvány értelmében egyébként egy hónapon belül ismét összeül a FIDESZ kongresszusa, s ezen immár nem alanyi jogon bármely tag, hanem küldöttek képviselik majd az egyes helyi szervezeteket. Ennek a küldöttkongresszusnak lesz a feladata, hogy részletekbe menően kimunkálja a FIDESZ új alapszabályát. (folyt.köv.)
1990. június 3., vasárnap 13:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|