|
|
|
|
Folytatta munkáját az MDF III. országos gyűlése - Antall József
beszéde
|
1990. június 2., szombat - Tisztában vagyunk a felelősség nagyságával s a bukás lehetőségével is - mondotta Antall József pártelnök, az MDF szombati országos gyűlésén, nagy tetszéssel fogadott, több mint egy órán át tartó beszédében.
Sem ő, sem a kormány többi tagja nem karriervágyból vállalkozott a kormányzás nehéz feladatára, hanem attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy képesek lesznek kivezetni az országot a válságból.
Fontos évfordulóra figyelmeztetett a pártelnök: 70 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békeszerződést, amelynek következtében elvesztettük a történelmi Magyarország területének kétharmadát. Hangoztatta: történelmileg ugyan elítéljük a békeszerződést, ám senki sem vitathatja el tőlünk a fájdalom jogát. Tisztában vagyunk azzal - mondotta -, hogy Magyarország, mint a helsinki alapokmány aláírója, lemondott a határok erőszakos megváltoztatásáról, ugyanakkor ragaszkodunk ahhoz, ami szintén benne foglaltatik a békeszerződésben, nevezetesen a nemzeti kisebbségek jogainak garantálásához. Hozzáfűzte: lelkében 15 millió magyar miniszterelnökének érzi magát. (MTI)
1990. június 2., szombat 12:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|