|
|
|
|
Nyílt levél az Antall-kormányhoz
(OS)
|
1990. május 30., szerda - Megdöbbenéssel értesültünk a Vas Népe címlapján május 24-én közzétett hírről, miszerint dr. Bors Zoltánt, Vas megye tanácsának elnökét életútja elismeréseként a Magyar Köztársaság Csillagrendjével tüntették ki. Egészen a közelmúltig az ilyetén jutalmazásokról szóló híradások szinte természetszerűnek tün(het)tek. Az ,,érdemdús,, személyek még érdemdúsabb feletteseik általi kitüntetése hozzátartozott a kommunista pártállam liturgiájához. A nálunk is meghonosított feudálbolsevista rendszer konzerválásának egyik jellegzetes eszköze éppen a különböző címek és rangok adományozása révén szorosra fűzött lakájlojalitás és a privilegizált rendszerkedvezményezettek összetartása volt. A fentihez hasonlatos kitüntetéseknek tehát megvolt a sajátos, jól bevált célja és értelme.
Most azonban - úgymond rendszerváltás közben - teljességgel értetlenül állunk a régi rendszer egyik bástyájának ,,fényben megfürösztése,, előtt. Felfoghatatlan számunkra, hogy az új kormány milyen szempontoktól vezéreltetve követhetett el ekkora ballépést. Az ilyen - akár csak tájékozatlanságból fakadó- tévedések - reméljük pusztán erről van szó - nagymértékben rombolják a kormány hitelét, a köztársasági elnök tekintélyét és ami igazán szomorú és veszélyes: az emberek jövőbe vetett hitét. E hit sarkköve sorsunk majdani jobbrafordulásának. Ezt eljátszani a legnagyobb felelőtlenség. Őszintén reméljük, hogy az ,,új-régi,, címadományozók - esetünkön okulva - körültekintőbben járnak el ezután. Türhetetlen, hogy az eddig élősködők most új subákba bújva tovább folytathassák áldásos ténykedésüket.
Javasoljuk a kormánynak sürgősen vizsgálják felül a kitüntetések adományozásának egész rendszerét. Töröljék el az érdemtelenül szerzett címek és rangok biztosította privilégiumokat. Ajánlatosnak tartanánk, ha a sort első tévedéseik egyikével, Bors Zoltán Csillagrendjével kezdenék.
A Fidesz Vas megyei választmánya nevében:
Kugler István ügyvivő
(OS)
1990. május 30., szerda 18:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|