|
|
|
|
NSZK: újságcikk Magyarországról (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. április 17. kedd (MTI-tud) - ,,A magyar
választók a választásokon nem utolsósorban azzal bizonyították be
politikai érettségüket, hogy egynémely kiváltképp hangos vagy
máskülönben szélsőséges egyéni jelöltet megbuktattak a választási
körzetekben,, - olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitung című
napilap budapesti keltezésű keddi cikkének bevezetőjében.
- A szabad demokraták közül az Erdélyből származó Tamás Gáspár Miklós kapott ilyen emlékeztetőt, a független kisgazdáktól Torgyán József és a demokrata fórumból Csurka István, az egyébiránt népszerű író, aki olyan nyilatkozatokat tett, amelyeket túl nacionalistának éreztek, és amelyek zavarba hozták a Fórumot - írja a tekintélyes konzervatív újság ,,Budapesti buktatók,, főcím és ,,A demokratikus választások után még egynémely stílusváltoztatás szükségeltetik,, alcím alatt megjelent tudósításában.
- Kérdések merülnek fel a valószínű miniszterelnök, Antall József személye kapcsán is. Úgy látszik, hogy az 58 éves történész, a Semmelweis Múzeum eddigi igazgatója meg van győződve arról, hogy elhivatott tisztére. Ám a politikai vitákra valamelyest jobban fel kell vérteznie magát. Még mielőtt ugyanis átvette volna hivatalát, tengelyt akasztott külföldi tévéállomásokkal és újságokkal, s ennek során olyan hangok hallatszottak, amelyek akár egy kommunista rendszertől is származhattak volna. Aki mindig úgy érzi, hogy ,,félreértették,, , vagy szavait helytelenül adták vissza, annak el kell gondolkodnia azon, vajon elég világosan fejezi-e ki magát - így a Frankfurter Allgemeine.
Az írás szerzője a továbbiakban tanácsokat ad más vonatkozásokban is. Kifejti: ,,Úgy tűnik, az úgynevezett nemzeti kérdésekben kiváltképp parancsoló az óvatosság. Románokkal és szlovákokkal sem eleve eldöntött álláspontról kiindulva, sem pedig sértettség érzésétől indíttatva nem lehet építő módon szót váltani. Budapesten lassan utat tör az a felismerés, hogy Magyarország Romániával szemben talán túlságosan sürgette bizonyos nemzetiségi problémák azonnali megoldását, ahelyett, hogy megvárták volna a május 20-ikai romániai választásokat.,, (folyt.)
1990. április 17., kedd 17:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
NSZK: újságcikk Magyarországról (2.rész)
|
- Szükségtelen volt, hogy Magyarországon ezekben a napokban szóba hozták a szlovákiai magyar kisebbség problémáját, méghozzá az eljövendő kormánykoalíció köreiből is - állítja a frankfurti újság. - Magyarország számíthat a Nyugat megértésére és politikai támogatására a kisebbségeivel, kiváltképp a romániaival való igazságos bánásmód iránti összes óhaja számára, de aligha a területe kétharmadának elvesztésével járó trianoni békeszerződés miatti önsajnálata, vagy akár irredentizmust súroló követelések számára.
Az újság a gazdaság tárgykörére is kitérve egyebek mellett a következőket írja:
- Főként gazdasági körökben kétségek merültek fel a tekintetben, vajon a várható kormánykoalíció ,,a nemzeti és keresztény értékek,, hangoztatása közben nem halogatja-e a gazdasági rendszer sürgető átalakítását. A Demokrata Fórum kiáll a piacgazdaságért, a támogatások megszüntetéséért, a gazdaságtalan üzemek bezárásáért, ám a végrehajtás során körültekintő magatartást és szociális tapintatot pártfogol. A ,,reprivatizálást,, illetően egyértelműen megmutatkoznak a védelmi reakciók: nem lehet szó az állami és nemzeti tulajdon ,,kiárusításáról,, , főleg nem a külföld számára, és külföldi kézbe nem juthat a ,,nemzeti vagyon,, 25 százalékát meghaladó rész.
- A Demokrata Fórum nem akar átütemezést, mivel ez hátrányos hatást gyakorolna Magyarországnak a nemzetközi pénzpiacokon elfoglalt helyzetére, de szorgalmazza a majd 21 milliárdos adósságállomány visszafizetési és kamatfeltételeinek megállapodások útján való javítását. Kimondatlanul is hálásak az eddigi Németh-kormánynak azért, hogy a Nemzetközi Valutaalappal való megállapodás után magára vállalta a népszerűtlen döntéseket. Némethnek közvetlen választókerületében az első fordulóban történt megválasztása megmutatta, hogy az állítólagosan népszerűtlen döntések sem okvetlenül szülnek népszerűtlenséget. (folyt.)
1990. április 17., kedd 17:50
|
Vissza »
|
|
NSZK: újságcikk Magyarországról (3.rész)
|
A Frankfurter Allgemeine Zeitung itt említi meg azt is, hogy ,,a szabad demokraták, akik most minden valószínűség szerint ellenzékben lesznek, gazdaságpolitikailag radikálisabb eljárást pártfogolnak.,, A gazdaságpolitikában való befolyásuk némely helyen hiányozni is fog - állapítja meg egyebek között a lap. +++
1990. április 17., kedd 17:52
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|