|
|
|
|
Választás ,90 - Részeredmény - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
|
1990. április 8., vasárnap - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a szavazatok 10 százalékának értékelése után hat körzetből érkezett részeredmény. A tiszavasvári 3. számú választókerületben Makkai László, az SZDSZ képviselőjelöltje vezet 41.71 százalékkal. Második Várkonyi István, az MDF jelöltje, 39.57 százalékkal, míg Berecz János, az MSZMP jelöltje a harmadik, 18.71 százalékkal. A 4. számú választókörzetben a sorrend: első Kállai Kristóf, a Fidesz, SZDSZ, Kereszténydemokrata Néppárt közös jelöltje, 51.81, második Kun Bertalan független jelölt, 26.45, harmadik Horváth László, Vállalkozók Pártja, 9.54 százalékkal. A 6. számú nyírbátori választókerületben első Szendrei László, az MDF jelöltje 56.39, második Somos József (KDNP) 43.61 százalékkal. (Ebben a körzetben csak két jelölt van.) A 7. számú kisvárdai választókerületben első Mezei Károly (MDF) 55.25, második Kriveczky Béláné (SZDSZ) 21.25, harmadik Szabó Imre (MSZP) 12.46 százalékkal. Koi Tibor, az MSZMP alelnöke eddig csak 3.6 százalékot kapott, s azzal a mezőny második felében áll. A 9. számú mátészalkai választókerületben első Móré László (MDF) 46.70, második Dömötör István (SZDSZ) 37.20, harmadik Torgyán József (FKgP) 16.10 százalékkal. A 10. számú fehérgyarmati választókerületben Vargáné Piros Ildikó, az Agrárszövetség jelöltje vezet, 59.01 százalékkal, Kávássy Sándor, a Független Kisgazdapárt jelöltje előtt, aki eddig 40.98 százalékot kapott. Ebben a körzetben is csak két jelölt van. (MTI)
1990. április 8., vasárnap 21:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|