|
|
|
|
A Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskola közleménye
(OS)
|
1990. március 30., péntek - A budapesti Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskola (1443 Budapest, Pf. 141., telefon: 122-8026) csatlakozni kíván az Európai Titkár Akadémiához (Europa-Sekreta:rinnen-Akadémie-ESA). Ez a szervezet az NSZK, Ausztria, Svájc kezdeményezésével a nemzetközi gazdaság támogatására jött létre, azért, hogy annak igényeihez, változásaihoz igazodó titkárok, vezető-asszisztensek képzésének egységes programját kidolgozza, az oktatás színvonalát a tagiskoláiban ellenőrizze. Ezzel az egyesült Európa megteremtésére irányuló fáradozásokat támogatja.
Az iskola alkotócsoportja több éve foglalkozik az európai színvonalú magyarországi titkár, menedzser-asszisztens képzés kidolgozásával. Programjuk megvalósítására az iskolarendszer keretén belül most nyílt lehetőség, tanfolyami keretben azonban két éve bocsátanak ki állami nyelvvizsgával rendelkező titkárnőket. Az ESA kerettanterve rendelkezésünkre áll, ezt adaptálták a magyar oktatási struktúrába. Munkájukhoz sok segítséget kaptak a svéd Oktatási Minisztériumtól, akik szintén ESA keretben folytatnak titkárképzést. A képzés három szakasza: titkár-, idegennyelvű titkár-, európai szintű titkárképzés.
Az első két fokozat csatlakozás nélkül is megvalósítható, a harmadik azonban csak tagiskolaként, egységes, ellenőrzött vizsgakövetelmények szerint. Ezért kérték felvételüket előzményeik és adaptált programjuk birtokában, melyet a Soros-alapítvány közoktatásfejlesztési pályázatára is benyújtottak. Az iskola kész együttműködni olyan intézményekkel, vállalatokkal, amelyek perspektívát látnak a képzés támogatásában. (OS)
1990. március 30., péntek 15:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|