|
|
|
|
MDF-sajtótájékoztató (2. rész)
|
Elhangzott az is, hogy az MDF március 16-án vállalkozói fórumot rendez a Budapesti Műszaki Egyetemen, s a rendezvény során várhatóan megalakítják az MDF szakmai tagozataként működő Magyar Vállalkozók Fórumát. Március 18-án az ország több mint száz településén szerveznek akciót, amelynek lényege: a helyi MDF-szervezetek papírba csomagolják településüknek azt a szobrát, amit szeretnének eltávolítani. A ,,csomagot,, átkötik, s ráírják: feladó a Magyar Demokrata Fórum; tartalma a kommunizmus kísértete; a címzett helyére pedig egy kérdőjel kerül. Az MDF március 25-én százezer facsemetét ültet el az országban a szabad választások, az új Magyarország születésének tiszteletére.
Lezsák Sándor kérdésre reagálva közölte: a Magyar Demokrata Fórum ellenzi, hogy a választások második fordulóját ne április 8-án, hanem április 22-én tartsák meg. A meghatározott választási menetrend felborítását politikai kalandorságnak minősítette. Hozzátette: ez tovább borzolná a közhangulatot, s a helyhatósági választásokat is késleltetné. (MTI)
1990. március 14., szerda 16:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|