|
|
|
|
,,Betűk Erdélynek,, Kecskemétről - Sajtótájékoztató az MDF-
akcióról
|
1990. március 13., kedd - ,,Betűk Erdélynek,, elnevezéssel
akciót indított a Magyar Demokrata Fórum kecskeméti szervezete.
Ennek eredményeként mutathatták be a Bács-Kiskun Megyei Tanács
székházában kedden megtartott sajtótájékoztatón azt a számítógépes
nyomdai rendszert, amelyet a marosvásárhelyi ,,Látó,, című
szépirodalmi folyóirat szerkesztőségének ajándékoznak. A Bács-Kiskun
Megyei és a Kecskeméti Városi Tanács, a Computer Media Rt., a
Rolitron Rt., a kecskeméti Petőfi Nyomda, valamint a
Számítástechnikai és Mikrofilm Központ közös adományának értéke
csaknem egy- és negyedmillió forint. A marosvásárhelyiek elmondták:
számukra az új berendezés értéke felbecsülhetetlen, mert
segítségével korszerű körülmények között állíthatják elő a négyezres
példányszámú kiadványukat. A berendezéseket március 15-én a
folyóirat szerkesztőségében adják át a kollektívának.
Lezsák Sándor, az MDF alelnöke a továbbiakban arról szólt, hogy a Demokrata Fórum plakáterdő helyett valódi erdőt akar, ezért a választási kampányra kapott pénz egy részéből nem falragaszokat készíttetnek, hanem facsemetéket vásárolnak. Összesen százezer fát kívánnak elültetni az egész ország területén. Elmondta továbbá, hogy megítélésük szerint a szovjet csapatok kivonásának határideje előbbre hozható. Szakértőik úgy látják, hogy 1991. március 15-ét már valóban szabadon, idegen csapatok jelenléte nélkül ünnepelhetjük. (MTI)
1990. március 13., kedd 17:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|