|
|
|
|
MDF-nagygyűlés a Nemzeti Sportcsarnokban (1. rész)
|
1989. október 22., vasárnap - A Magyar Demokrata Fórum II. országos gyűlésének befejezését követően vasárnap este nagygyűlést rendezett az MDF a Nemzeti Sportcsarnokban.
Lezsák Sándor, az MDF elnökségének tagja elöljáróban elmondta, hogy a rendezvénynek különös aktualitást ad a most befejeződött MDF országos gyűlés, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának első szabad megünneplése. A mintegy ezer fős közönséghez először Zimányi Tibor, a Recski Szövetség elnöke szólt. Egyebek közt hangsúlyozta, hogy a Recski Szövetség azért kötött megállapodást az MDF-fel, mert ez az a mozgalom, amely a pártérdeket képes a nemzet érdeke alá rendelni. Kiemelte, hogy az MDF mentes minden szélsőségtől, a józan mértékletesség jellemzi, de nem a megalkuvás. Ezután Dénes János, a Kőbányai Gyógyszerárugyár 1956-os munkástanácsának elnöke emlékezett vissza az akkori eseményekre. Csengey Dénes, az MDF elnökségének tagja beszédében kiemelte, hogy nagy nap előestéjéhez érkeztünk, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ünnepe, valamint a negyedik magyar köztársaság kikiáltása előtt állunk. A továbbiakban arról szólt, hogy Magyarországon mindenki tudja: a lépés a diktatúrából a demokráciába elkerülhetetlen. Ám ez a lépés nem lesz könnyebb, mint elődeink bejövetele a Vereckei-szoroson. Az ország jelenleg az útkeresés állapotában van, az állampolgárok keresik azt a mozgalmat, azt a gondolatot, amelynek segítségével képesek megtenni a lépést a diktatúrából a demokráciába. A magyar népet el kell juttatni ahhoz a lehetőséghez, hogy az erre vonatkozó elképzelések közül szabadon kiválaszthassa azt, amelyik neki a legmegfelelőbbnek tűnik. Az MDF ezt figyelembevéve nem szorgalmaz koalíciót más pártokkal a választások előtt. A nagygyűlés résztvevőit üdvözölte Andrzej Potocki, aki a lengyel Szolidaritás és Michael Göbel, aki a keletnémet Új Fórum képviseletében vett részt az MDF országos gyűlésén. Ezt követően Csurka István mondott beszédet. Amit ma megélünk, az maga a békés forradalom - hangsúlyozta a szónok. - Holnap délben, amikor megszólalnak a harangok, és az Országház erkélyéről az Országgyűlés elnöke, a jelenlegi ideiglenes államfő kikiáltja a Magyar Köztársaságot, már törvénybe és alkotmányba van foglalva szinte minden követelés, amiért az utóbbi években küzdöttünk. (folyt.köv.)
1989. október 22., vasárnap 20:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|