|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum II. országos gyűlése - zárónap (8.rész)
|
Antall József elnöki zárszavában hangoztatta: az ország érdeke azt diktálja, hogy a legerősebb ellenzéki szervezet helytálljon, betöltse azt a feladatot, amelyet rámért a jelen történelme. Kifejezte meggyőződését, hogy az MDF-ben egység lesz, a modern parlamentáris párt sokszínűségével. Számára csak így elfogadható az elnöki tisztség, mert eleget élt ahhoz, hogy mindenki tudhassa róla: nem itt és most akar karriert csinálni. Az MDF-nek országos szervezetnek kell lennie, ahol a főváros és a vidék nem szembenáll egymással, hanem egységben dolgozik. Ez csak belső toleranciával, a különböző nézetek tiszteletben tartásával képzelhető el. Véleménye szerint nincs ma olyan párt vagy szervezet, amelyben több szellemi kapacitás lenne, mint az MDF-ben, éppen ezért lesznek olyan szakemberei, akik részt vehetnek a kormányzásban. Végezetül kérte, hogy a tagság bízzon az elnökségben, a választmány tagjaiban. A gyűlés végén Lezsák Sándor bejelentette: a következő országos gyűlést a parlamenti választások után, a helyhatósági választások előtt kívánják megtartani. A tanácskozás a Szózat hangjaival ért véget. (folyt.köv.)
1989. október 22., vasárnap 16:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|