|
|
|
|
MSZMP-javaslat - Munkásőrség szóvivője
|
1989. szeptember 20., szerda - Ha a jövőben megváltozik a Munkásőrség feladata, akkor létszáma is változhat, ezzel a javaslattal a testület tagjai is egyetértenek. Megnyugtatónak tartjuk ugyanakkor, hogy a kormány a haza védelmében a jövőben is számít a Munkásőrségre - nyilatkozta az MTI munkatársának érdeklődésére Borzák Lajos, a Munkásőrség szóvivője.
Ismeretes, hogy a hétfői háromoldalú középszintú politikai egyeztető tárgyaláson Pozsgay Imre bejelentette: az MSZMP bizalomerősítő lépésként javasolja a kormánynak, hogy a Munkásőrség létszámát 1990 végéig 60 ezerről 40 ezerre csökkentsék. Azt is indítványozza, hogy szűnjenek meg a fegyveres gyakorlatok, a fegyvereket pedig a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá helyezzék. Borzák Lajos hozzátette: miután a Munkásőrségbe önkéntes a belépés, szerinte az lenne a tisztességes megoldás, ha a kilépés is az lenne. Nem lenne helyes a munkásőrök őszinte szándékát megkérdőjelezve bárkit is erőszakkal leszerelni. A szóvivő azt is elmondta, hogy az idén eddig kilencszázan kérték felvételüket, s mintegy ugyanennyi volt munkásőr jelezte, hogy szeretne újra a testülethez tartozni. A kilépni szándékozókról nincs pontos adat, de több mint ezren lehetnek. Borzák Lajos szólt arról is, hogy a bejelentés többi részletét egyelőre nem ismerik, ezért arra nem tud reagálni. Azt azonban elmondta, hogy a Munkásőrség fegyverzetét jelenleg pisztoly, géppisztoly, géppuska, golyószóró és gránátlövő géppisztoly alkotja. Mint mondta, korábban páncéltörő ágyúval és aknavetővel is rendelkeztek, de ezeket már régóta kivonták a fegyverrendszerükből. Végezetül bejelentette: még ebben a hónapban döntés születik a Munkásőrség szimbólumrendszerének módosításáról. (MTI)
1989. szeptember 20., szerda 16:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|