|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások (4. rész)
|
Az MSZMP szerint már most fel kell állítani az alkotmánybíróságot, mert ennek segítségével jogrendszerünk számos anomáliája felszámolható lenne. Mint elhangzott, az Alkotmányjogi Tanács erre nem képes. Az EKA szerint az átmeneti időszakban nincs szükség az alkotmánybíróság felállítására, és lényegében hasonlóan vélekedett a Harmadik Oldal is, de mindkét fél egyetértett azzal, hogy a szakértők folytassák erről a tárgyalásokat. Pozsgay Imre elfogadta a javaslatot, majd előterjesztette az MSZMP új álláspontját a munkásőrséggel kapcsolatban. Eszerint a munkásőrséget a honvédség kötelékébe kellene tagolni, mégpedig a világon sok helyen működő nemzeti gárda szabályai szerint. Minden párt tagja beléphetne a munkásőrségbe, szimbólumait, egyenruháját pedig ennek megfelelően kellene átalakítani. Az EKA kérte, hogy ezt a javaslatot írásban nyújtsa be az MSZMP, s megkérdezte, hogy milyen funkciót szánnak a munkásőrségnek a honvédségen belül. A Harmadik Oldal hozzátette, hogy célszerű lenne meghallgatni a honvédség és a munkásőrség képviselőjét is erről a kérdésről. Ezt követően Pozsgay Imre kompromisszumos javaslatként előterjesztette, hogy az alkotmánymódosítás során a fegyveres erők, testületek felsorolásából maradjon ki a munkásőrség. Az EKA képviselője szerint az alkotmányban meg kellene tiltani politikai célú fegyveres testületek létrehozását. Ezt a javaslatot Pozsgay Imre elfogadhatónak tartotta, és szakértői bizottsági vitára javasolta. Az alkotmány bevezető részében az MSZMP szerint rögzíteni kellene: ,,A Magyar Köztársaság független, demokratikus és szocialista jogállam,,. Az Ellenzéki Kerekasztal azonban továbbra is kitartott amellett, hogy a szocialista jelző kerüljön ki az alkotmányból. Helyette új szövegtervezetet terjesztettek elő, amely az EKA szerint az általánosan elfogadható haladó európai értékeket tükrözi. A harmadik oldal sem ragaszkodott a szocialista jelzőhöz, s végül abban állapodtak meg, hogy a szakbizottságok foglalkozzanak tovább ezzel a témával. Pozsgay Imre megjegyezte, hogy szerinte a szocialista jelző nem akadályozza az ettől eltérő politikai berendezkedésre való törekvést. Erre Orbán Viktor (EKA) megkérdezte, hogy akkor mi szükség van a szocialista jelzőre. Az MSZMP delegációjának vezetője úgy válaszolt, hogy ennek történelmi és aktuális okai vannak, s a bizottsági vita után térjenek vissza erre a kérdésre. (folyt. köv.)
1989. augusztus 30., szerda 19:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|