|
|
|
|
Az amerikai kormány a prágai tavaszról 6.
|
Washington, 1989. augusztus 20. (Amerika Hangja, Esti híradó) - Holnap lesz 21 esztendeje, hogy 1968 augusztus 21-ikén öt ország hadserege behatolt Csehszlovákiába. Az inváziót a Szovjetunió vezette, és Lengyelország, Magyarország, Bulgária és az NDK hadserege vett részt benne. A megszállás célja annak a prágai kormánynak a megbuktatása volt, amely politikai és gazdasági reformokat, valamint az emberi jogok fokozottabb tiszteletben tartását kezdeményezte. A reformereket kizárták a kommunista pártból és a kormányból egyaránt, és felállították azt az elnyomó rendszert, amely a mai napig hatalmon van Csehszlovákiában Leonyid Brezsnyev azzal próbálta igazolni a prágai tavasz eltiprását, hogy a fokozott politikai és gazdasági szabadság Csehszlovákiában a Varsói Szerződés többi tagállamainak stabilitását fenyegette. Itt született meg a Brezsnyev-droktína, amellyel a Szovjetunió fenntartotta magának a jogot a beavatkozásra a Varsói Szerződés bármely tagállamában, hogy megvédje azt, amit a kommunizmus vívmányainak nevezett. Szerte a világon jogállamok és nemzetek, országok és emberek tiltakoztak a Csehszlovákiával szemben tanúsított indokolatlan agresszió ellen. Még a Szovjetunióban, de a többi megszálló országban is sokan voltak, akik tudták: kormányuk helytelenül cselekedett. Néhány bátor ember nyilvánosan tiltakozott, közülük nem egyet letartóztattak és bebörtönöztek. 21 évvel később megváltozott a világ. Lengyelországban nemrég választások voltak, és a kommunista párttagoknak valóban meg kellett küzdeniük a többi jelölttel. Eredményeképpen a Szolidaritás megnyert csaknem minden mandátumot amelyért indulhatott. A szenátus a szakszervezeté lett - mint ahogy a szakszervezet jelentős képviselethez jutott a befolyásosabb alsóházban, a Szejmben is. (folyt.)
1989. augusztus 20., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|