|
|
|
|
- A vasfüggöny lebontása - 3. folyt.
|
- Véleménye szerint - most már mint a magánember véleménye szerint - az, hogy itt a keletnémetek próbálkoznak átjutni, ez nem gondolja, hogy tehertétel Magyarország számára, politikai tehertétel? - Politikai is és gazdaság is véleményem szerint. - Gazdasági miért? - Hát mert sok feladatot ró a katonákra, meg hát azért nem jó az, ha valaki nem a meghatározott helyen lépi át az államhatárt. - Az NDK-s állampolgárok ügyével kapcsolatban ugyancsak ott, a helyszínen kísérőnk a határőrség úgynevezett nevelésügyi apparátusában dolgozó Nagy András százados nyilatkozott: - Elterjedt az a hír többek között itt, a tömegtájékoztatási eszközökön is keresztül, hogy a határőrség valamilyen jelet, vagy pecsétet tesz az NDK állampolgároknak az útiokmányába. Ezzel kapcsolatban a következő tájékoztatást tudom adni: három alapesetet kell megkülönböztetnünk itt a határsértési kísérlettel kapcsolatban. Jelenleg érvényben lévő jogszabályok és törvények a határsértési kísérletet is büntetni rendelik, mint bűncselekményt kezelik. Tudomásom van arról, hogy ennek a jogszabálynak a módosítása folyamatban van, és valószínűleg a jövő év elején lép életbe egy olyan jogszabály, amely kivonja a határsértési kísérletet a bűncselekmények kategóriájából és szabálysértési kategóriává minősíti. Most a következő eljárások vannak: első esetben, amikor előfordul ilyen határsértési kísérlet, akkor az NDK-s - illetve más is, függetlenül az állampolgárságtól - figyelmeztetésben, illetve kioktatásban részesülnek. Mármint az elkövető személyek. Tehát velük szemben semmiféle szankció alkalmazásra nem kerül, útlevelükbe semmiféle pecsét nem kerül. (folyt.)
1989. augusztus 14., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"(VALLTÖMŐ RICHÁRD) Jó napot! Csütörtök délelőtt, 10 óra 20 van, hallgatom a Kommentár Nélkül-t és nagyon ismerősnek tűnik. Ezt maximum egy vagy két héttel ezelőtt szóról-szóra ugyanígy leadták anélkül, hogy a műsor előtt akár csak egy szóval is utaltak volna arra, hogy ez ismétlés. Ez a hallgató becsapása, jó magyarul megmondva. Nagyon jellemző sajnos önökre a teljesen tekintet nélkül levés a hallgató kívánságaira, érdekeire. Hogyan lehet egy műsort változatlanul leközölni, azzal a látszattal, mintha új műsor lenne? Ez majdnem hogy csalásnak nevezhető. Amiről pedig most szólok, az nagyon dühített, amikor hallgattam, de nem akartam róla beszélni. Most bosszúból, mert így viselkedtek a Kommentár Nélkül-lel kapcsolatban, elmondom: Két héttel ezelőtt Dorogi Judit a trieszti, valamilyen politológiai vagy filozófiai kongresszuson interjút csinált Kende Péterrel, Molnár Miklóssal, stb. stb. Ilyen rossz minőségű felvételt még életemben nem hallottam. Még maguknál is ritkaság, pedig ez már akar valamit mondani. Mintha egy pályaudvar, vagy pedig egy nyilvános uszoda halljában vették volna fel, mellékzajok, szinte az érthetetlenségig. Minden második mondatot legalább nem lehetett megérteni, és mindehhez egy szó magyarázat, egy szó bocsánatkérés, semmi és ...(MEGSZAKAD)"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|